Közművelődési támogatás

451

Háromszázmillió forint keretösszegű közművelődési érdekeltségnövelő pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forint keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra.

olyan települési önkormányzatok számára, amelyek közművelődési intézményt, közösségi színteret saját fenntartásban vagy közművelődési megállapodás keretében működtetnek.

A pályázat célja közművelődési intézmények vagy közösségi színterek műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása, épületének karbantartása, felújítása.

A vissza nem térítendő költségvetési támogatást a települési önkormányzatok által vállalt önrész arányában kell megállapítani. A támogatás minimális mértéke 100 ezer forint. A 300 millió forintos keretösszeg 40 százalékát a települési önkormányzat által 2015. január 1-jét követően alapított közművelődési intézmény vagy közösségi színtér után, 60 százalékát a fenti kategóriába nem tartozó települési önkormányzat által fenntartott, továbbá a települési önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján működő intézmény vagy közösségi színtér után osztják fel. A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések esetében, valamint a települési önkormányzat által 2015. január 1-jét követően alapított közművelődési intézmény vagy közösségi színtér esetében a vállalt önrész mértékét háromszoros súllyal kell figyelembe venni a támogatás megállapításakor. A két feltétel együttes fennállása esetén a vállalt önrészt kilencszeres súllyal kell tekintetbe venni.

A pályázat benyújtása elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül történik.

Benyújtási határidő 2016. július 15-e.

A részletes kiírás letölthető innen:

http://www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=206#!DocumentBrowse.

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu