Téli olimpia – Észak- és Dél-Korea egymás ellen és mellett.
Múlt héten eldőlt, hogy Észak-Korea is részt vesz a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián, szerdán pedig az is, hogy a két Korea delegációja hosszú idő után újra együtt vonul a megnyitón. Az évtizedek óta feszült viszonyban, Phenjan eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után mindez némi megnyugvást jelent a világnak. A demilitarizált zónától csupán nyolcvan kilométerre zajló játékokon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság pedig közelebb kerül egymáshoz.
Még a hivatalos megnyitóünnepség előtt voltunk a 2012-es, londoni nyári olimpián, de a labdarúgótorna már elkezdődött. A glasgow-i Hampden Parkban a Kolumbia–Észak-Korea női mérkőzés csapatait mutatták be a kivetítőn, amikor megtörtént a baj: az észak-koreai lányok portréja mellé a rendezők tévedésből a dél-koreai lobogót applikálták.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) delegációja ennél nagyobb skandalumot el sem tudott volna képzelni, a válogatott azonnal levonult a pályáról, és a sűrű bocsánatkérések után is csak egy óra elteltével volt hajlandó visszatérni.
Az 1950–53-as koreai háború fegyverszünettel ért véget, a felek azóta sem kötöttek békét, ami a sport területén is kényes helyzetet teremt. Az 1988-as szöuli olimpiára, amelyet a Koreai Köztársaság éppen a „béke, harmónia, haladás” mottóval rendezett meg, az északiak nemhogy nem mentek el, a bojkottba bevonták Kubát, Etiópiát és Albániát is, s azt híresztelték, hogy Szöulban kolerajárvány tört ki.
Előzetesen egyébként felmerült – Fidel Castro, Kuba teljhatalmú vezetője is szorgalmazta –, hogy a megbékélés jegyében néhány sportág versenyeit északon rendezzék meg, és ebbe a déliek is belementek volna. Ám a szakállas forradalmár észak-koreai kollégája, Kim Ir Szen túllőtt a célon, azt akarta, hogy a 23 sportágból 11 kerüljön hozzájuk, továbbá a nyitó- és a záróünnepség, emellett legyen közös a szervezőbizottság, és induljon közös csapat. No persze lehet, hogy a Nagy Vezér azért írt ilyen hosszú listát, mert tisztában volt azzal, hogy ezt úgysem teljesítik…
Korea 1910 és 1945 között a Japán Birodalom része volt, és 1912–1936 között több sportolója is indult japán zászló alatt az olimpiákon. Az első koreai arany is így született: az 1936-os berlini játékokon Szon Gidzsong nyerte meg a maratonfutást. Mi több, a harmadik helyen is egy japán színekbe kényszerített koreai, Nam Szungnjong végzett. A két atléta az eredményhirdetésnél lehajtott fejjel állt a dobogón…
A rendező németek amúgy nem voltak szűkmarkúak, a klasszikus távot megnyerő Szonnak egy antik görög, korinthoszi bronzsisakot (i. e. 800-700 körülről) ajánlottak fel, amelyet még 1875-ben talált egy német régész Olümpiában. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban azon az állásponton volt, hogy egy amatőr sportoló nem fogadhat el ilyen értékes ereklyét, a sisak így kerek ötven évig egy berlini múzeumban porosodott. Szonhoz csak 1986-ban került, egy év múlva pedig a 904-es sorszámú nemzeti kincs lett Dél-Koreában. Ma a szöuli nemzeti múzeumban tekinthető meg.
Szon Gidzsong természetesen a szöuli olimpia megnyitóünnepségén is szerepet kapott, ő hozta be a lángot a stadionba. 2002-ben, 88 évesen hunyt el, s Szöulban emlékparkot hoztak létre a tiszteletére. (A Koreai Köztársaság a mai napig sajátjaként tartja nyilván a két berlini érmet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban Japánnak könyveli el őket.)
Dél-Korea 1948-tól vesz részt az olimpiákon, csak az 1952-es oslói téli és az 1980-as moszkvai nyári játékokról hiányzott, utóbbin csatlakozott az Egyesült Államok bojkottfelhívásához. Sportolói 116 aranyérmet nyertek, ebből kilencvenet a nyári, 26-ot a téli játékokon.
Észak-Korea a nyári olimpiákon csak 1972-ben, Münchenben debütált, azóta az 1984-es, a Szovjetunió által bojkottált Los Angeles-i, valamint a szöuli játékoktól maradt távol. Téli olimpián már 1964-ben, Innsbruckban bemutatkozott, de azóta hat olimpia is lezajlott észak-koreai sportolók nélkül, a legutóbb Szocsiban rendezett is ilyen volt. A KNDK eddigi 16 olimpiai aranya a nyári játékokon született.
A békétlenség dacára több lépés is történt a közeledésre. A 2000-es sydney-i és a 2004-es athéni nyári, majd a 2006-os torinói téli olimpia megnyitóünnepségén a két ország közös zászló alatt masírozott. Ezt a lobogót – amely a teljes Koreai-félsziget kék sziluettjét ábrázolja fehér háttérrel – először 1991-ben láthattuk. Akkor a két ország kivételesen egyesített csapattal indult a Japánban, Csibában rendezett asztalitenisz-vb-n. S a női csapat, amelyben két észak- és két dél-koreai versenyző szerepelt, világbajnok lett.
Voltak tervek arra nézve is, hogy a 2008-as pekingi olimpián a két ország közös csapatot indít, ám ezek kútba estek. Említsük meg, hogy a 2002-es puszani és a 2014-es incshoni Ázsiai Játékokra az észak-koreaiak lementek délre, négy éve 150 versenyzővel, akik 11 aranyat szereztek, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a hetedik legeredményesebb ország lett.
A dél-koreaiak azonban nem szurkolhattak az északiaknak a szomszéd zászlóját lobogtatva, a helyi törvények értelmében a fejükben ilyesmit forgatóknak börtönbüntetéssel is számolniuk kellett. Az egységes Korea zászlóját viszont bőszen lehetett lengetni például a KNDK labdarúgó-válogatottjának, és ezt sok dél-koreai meg is tette.
Másfél éve a Rio de Janeiró-i olimpia tornaversenyein még inkább ikonikus fotók készültek, amikor a 17 éves, dél-koreai Li Un Dzsu és a nálánál tíz évvel idősebb, északi Hong Un Dzsong nemcsak jókedvűen beszélgetett egymással, de a kor szelleméhez igazodva még közös szelfit is készített. Igazság szerint persze a szelfit a dél-koreai lány készítette, okostelefont csak nála látunk a fotókon, ami azért különösebben nem meglepő… Hong Un Dzsong amúgy nem akárki, az ugrás pekingi olimpiai bajnoka, aki Rióban a hatodik helyen végzett.
Ám akármilyen nagy barátságok szövődtek, az, hogy az észak-koreaiak februárban ott lesznek Phjongcshangban, a két ország vezetése között időközben megint feszültebbé vált politikai helyzetben sokáig kérdéses volt. Csak múlt héten kedden dőlt el egy magas szintű tárgyaláson. A felek két év után ültek újra tárgyalóasztalhoz a demilitarizált zónában, és sikerült egyezségre jutniuk. Bejelentették, hogy Észak-Korea sportolókat, edzőket, kísérőket, megfigyelőket, újságírókat, 230 fős szurkolói csapatot, 140 fős zenekart és egy tekvandóbemutatót tartó csoportot is küld az olimpiára. Szöul kezdeményezte, hogy a két ország versenyzői együtt vonuljanak fel a megnyitón, és a tárgyaló felek szerdai megállapodása értelmében ez is megvalósul!
Az még kérdés, hogy hány sportoló lesz majd az északi delegációban, mert azokban a sportágakban, amelyekben már lezárult a kvalifikáció, csupán egy műkorcsolyázó párosuk szerzett kvótát. És ez is kacifántos sztori. A Riom Tae Ok, Kim Dzsu Szik duó szeptemberben az oberstdorfi Nebelhorn Kupán kétségkívül kivívta az olimpiai részvételt, ám az észak-koreaiak az utolsó határidőig sem igazolták vissza az indulását, így a Nemzetközi Korcsolyázószövetség egy japán kettősre ruházta át a kvótát. A létszám betelt, a NOB azonban szabad kártyát adott az észak-koreaiaknak.
Segítő kezet nyújtott Dél-Korea is, Ro Tae Kang sportminiszter-helyettes javaslatot tett arra, hogy a két ország közös női jégkorongcsapatot indítson, és ez is megtörténik. A világranglistán a dél-koreai válogatott a 22., az északi a 25., vagyis nagyjából azonos erőt képviselnek, ám „vegyes sorokat” összekovácsolni az idő rövidsége miatt már aligha lehet.
A sportminiszter-helyettes ötlete szerint azonban a NOB az eredetileg kiírt 23 fős keret helyett a közös koreai csapatnak 35 fős keretet engedélyezhetne az olimpiára.
Fábik Tibor – www.magyaridok.hu
