Elveszett örökség

339

Molnos Péter történész Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetét mutatták be november 8-án 

 a Kieselbach Galériában, ahol a műgyűjtéssel kapcsolatban kiállítás is nyílt. A tárlaton Hatvany Ferenc festményeit és gyűjteményét mutatják be, melyről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: egyszerre van benne a művészet és a minőség.

A korábban sosem publikált dokumentumok és fényképek felhasználásával készült könyvben Andrássy Gyula, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Herzog Mór Lipót és Hatvany Ferenc drámai fordulatokban gazdag sorsa és világhírű kollekcióik tragikus története elevenedik meg. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a könyv bemutatójának és a kiállítás megnyitójának sajtóeseményén hangsúlyozta: a könyv öt olyan karaktert – műgyűjtőt – mutat be, akik fontosak az ország szempontjából, fontosak a képzőművészet támogatása, a mecenatúra és a múzeum gyarapítása szempontjából. Ennek az öt gyűjtőnek a kollekciója a maga korában a világ legkomolyabb gyűjteményeibe is beleilleszthető lett volna – tette hozzá. „Egyszerre volt magyar és egyszerre volt európai, egyszerre volt nemzeti és egyszerre volt globális, egyszerre volt lokális és egyszerre volt fantasztikus világszínvonal Budapest és a nemzet talán legsikeresebb korszakában” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért is döntött úgy a Miniszterelnökség, hogy az ügy mellé állva támogatja a könyv megjelenését.

Kieselbach1
Fotó: Illyés Tibor

Kiemelte azt is, hogy a kötet eladásából származó bevételt jótékonysági célra, a Bátor Tábor támogatására fordítják. A miniszter felhívta a figyelmet ifjabb Andrássy Gyula, a politikus gyűjtőnek az alakjára, aki jelentős szerepet töltött be a magyar képzőművészet 20. századi szerevezésében. Példaértékű az a szellemi hagyaték, amit a múzeumszervezésben, a magyar művészetszervezésben, a franciák behozásában, az ízlésben, a minőségben ifjabb Andrássy Gyula képviselt – hangsúlyozta a miniszter. Lázár János szerint Hatvany Ferenc gyűjteménye is a nemzetközi minőséget képviselte annak idején. Mint mondta, az ő gyűjteményében egyszerre volt benne a művészet és a minőség. Hozzátette, hogy Hatvany Ferenc alakja példaként szolgálhat arra is, hogy vagyonos emberként kötelességének tartotta a gyűjtéssel az ország gyarapítását is.

Molnos Péter elmondta, hogy több mint 17 éves kutató- és másfél éves írói munka eredményeként jött létre a kötet. A téma akkor kezdte el érdekelni, amikor a gyűjtés során megtalálta Kohner Adolf kollekciójának 1920 környékén íródott leírókartonjait, amelyeken a kiállítási adatok mellett Van Gogh Olajerdő, Gauguin Hívás című képe, Cézanne Csendélet fekete órával, Renoir Szajna partján című műve is szerepelt. Hozzátette, hogy a képek szétszóródtak, külföldre kerültek. Például Cézanne műve egy görög hajómágnáshoz került, míg Gauguin képe egy Las Vegas-i „kaszinómogulhoz” – magyarázta. A történész szerint a 20. századi magyar történelem változásai és a sokszor előkerülő elitellenesség miatt ezek az értékek eltűntek Magyarországról. „Úgy éreztem, ha máshogy nem, legalább szimbolikusan valahogy visszaszerezzük ezeket a műveket” – jegyezte meg.

Kieselbach2
Fotó: Illyés Tibor

Kieselbach Tamás, a galéria vezetője hangsúlyozta: Molnos Péter kötete a negyvenedik könyv, amely a galéria gondozásában jelent meg és a jövőben még további három kötet megjelenését tervezik a magyar műgyűjtés történetéről. A kötethez kapcsolódó Elveszett örökség című kiállítás Hatvany Ferenc festményeit és gyűjteményét mutatja be.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu