„Bűvös Bábos”

336

A bábjátszás a magyar kultúra tradicionális alappilléreinek egyike.

Az NMI Művelődési Intézet „Bűvös Bábos” címmel négy megyét érintő, bábművészeti témájú mintaprogramot valósított meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A programot lezáró szakmai napot és szemlét május 20-án Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban az NMI Művelődési Intézet szervezésében rendezik meg.

A bábjátszás a magyar kultúra tradicionális alappilléreinek egyike. Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. partnerszervezeteivel együttműködve az amatőr bábjátszás komplex készség-, képesség- és személyiségfejlesztő, valamint a kreativitást és innovatív gondolkodást serkentő hatására építve támogatja az új, lokális közösségek megalakulását, továbbá a már meglévő csoportok fennmaradását – olvashatjuk az Intézet honlapján.

A Művelődési Intézet és az együttműködő bábművészeti partnerek által a 2016-os évben megvalósított bábcsoportvezetői képzéssorozat sikereit, tapasztalatait és a felmerülő javaslatokat figyelembe véve új mintaprojektet indított el 2017-ben. A „Bűvös Bábos” fantázianévre keresztelt mintaprojekt négy megyében járul hozzá új, a kulturális javak hozzáférésében akadályozott közösségek, tanulócsoportok valamint nagy arányban hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulókból álló bábcsoportok létrejöttéhez.

A 2017-es projektbe bevont települések: Balatonboglár (Somogy megye), Kiscsősz (Veszprém megye), Kötegyán (Békés megye), Püspökladány (Hajdú-Bihar megye).

A május 20-ai „Bűvös Bábos” szakmai nap egyrészt a projekt eredményeit összegzi, másrészt aktuális, a bábművészeti terület módszertani kérdéseire összpontosító előadásokkal és a bábcsoportok bemutatóival várja az érdeklődőket. Az eseményen a résztvevőket Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára és Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere köszönti.

A programon többek között Láposi Terka bábpedagógus Varázslat és valóság közötti állapot, avagy a kreativitás mint létszükséglet címmel tart előadást, Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke a bábcsoportvezetők továbbképzésének módszertanáról beszél, dr. Gőbel Orsolya pedagógiai szakpszichológus a bábjáték közösségfejlesztő hatásait mutatja be a résztvevőknek. A szakmai programban továbbá bábszínészek, közösségfejlesztők, pedagógusok világítanak rá az amatőr bábcsoportok művészeti nevelésben betöltött szerepére és közösségerősítő erejére.

Időpont: 2017. május 20. 10:00–17:00

Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ (5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4.)

A részletes program ITT megtekinthető.

Forrás: nminkft.hu

Fotó: pixabay.com

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu