A Zuglói Filharmónia új évada

280

Az összművészeti, közönségnevelő Pastorale-sorozat februártól májusig négy különböző programmal várja a családokat.  

Három bérlet és a Pastorale-sorozat is szerepel a Zuglói Filharmónia programkínálatában az új szezonban, amelyben a 70 éves Záborszky Kálmán születésnapi hangversenyét is hallhatják az érdeklődők. A Stephanus bérlet négy koncertje a Müpában, a Gaudeamus bérlet négy előadása a Zeneakadémián, a Téli bérlet négy hangversenye a Pesti Vigadóban várja a közönséget.

Az összművészeti, közönségnevelő Pastorale-sorozat februártól májusig négy különböző programmal várja a családokat nyolc alkalommal a Pesti Vigadóban – mondta el Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozatának vezetője a szeptember 26-ai sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: február 17-én és 18-án Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának keresztmetszetét adják elő, március 24-én és 25-én a klarinét és társai mutatkoznak be különböző műfajokban, április 21-én és 22-én Debussy és Ravel világát ismertetik meg az érdeklődőkkel, május 12-én és 13-án pedig a magyar, román és szlovák néptánc és népzene kerül a középpontba. Emlékeztetett, hogy az 1997-ben elindított sorozatban eddig több mint 220 előadással várták a közönséget az általános iskolás korosztálytól kezdve a felnőttekig. A sorozat a műfaji sokszínűségre törekszik, bevonva a társművészeteket is az élményt adó programokba.

music-277278_960_720
Fotó: pixabay

A Müpa ad otthont a 70. születésnapját ünneplő Záborszky Kálmán, a Zuglói Filharmónia vezető karmestere, művészeti vezetője, az MMA tagja hangversenyének október 7-én. Az esten Zempléni László Régi magyar táncok, Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus és Galántai táncok, valamint Dubrovay László Faust, az elkárhozott című művének részletei hangzanak el Záborszky Kálmán vezényletével, közreműködik a Hunyadi János Általános Iskola gyermekkara, valamint Kovácsházi István tenor.
 

Záborszky Kálmán elmondta, hogy a koncert egyik fontos eleme pedagógiai, hiszen a Régi magyar táncok című műben a 140 főből álló Szent István Király Szakgimnázium és Zeneiskola növendékeiből alakult zenekar működik közre. Dubrovay László balettjéből négy részletet játszanak, így többek között Mefisztó táncát, valamint Margit és Faust szerelmét.
 

A sajtótájékoztatón Dubrovay László zeneszerző, a nemzet művésze, az MMA elnökségi tagja kiemelte: Záborszky Kálmán rengeteget tett a magyar zenei életért, az oktatásért, az iskolaszervezésért, különböző ifjúsági együttesek létrehozásáért. Karmesterként nagyszerű zenekart alapított, fantasztikus produkciókat dirigálva – hangsúlyozta.
Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című műve, Sosztakovics I. gordonkaversenye és Dvorák IX. szimfóniája hangzik el október 20-án a Budapest Kongresszusi Központban, a szólista Várdai István gordonkaművész lesz – mondta el Baráti Kristóf hegedűművész, az MMA tagja, az est karmestere.

Felix Mendelssohn-Bartholdy 114. zsoltáre-moll hegedűverseny és Brahms IV. szimfónia című műve szólal meg a Zeneakadémián 2018 májusában, közreműködik és vezényel Baráti Kristóf.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu