A társulat új éve

226

A Bozsik Yvette Társulat Pinokkió című darabjával, a Duna Művészegyüttes Mementó című produkciójával, a februári Budapest Táncfesztivál keretében pedig skót, holland és spanyol vendégegyüttesek bemutatóival várja a közönséget a 2017-es évben a Nemzeti Táncszínház Budapest számos helyszínén.

Ertl Péter, a teátrum igazgatója az M1 aktuális csatorna január 2-ai reggeli műsorában elmondta, hogy tavaly az intézmény meghívott és állandó művészei Budapesten mintegy 300 előadást tartottak, és bár a közönségtől pozitív visszajelzések érkeztek, a nézőszám a korábbi évekhez képest valamelyest csökkent. Felidézte, hogy 2016-ban bővült a színház produkcióit ideiglenesen befogadó helyek száma, így a Nemzeti Színházzal és a Zeneakadémiával együtt tavaly nyolc helyszínen lehetett látni az intézmény programjait. Ertl Péter az új bemutatókról is beszélt: január 18-án állítja színpadra Bozsik Yvette a gyerekközönség számára készített Pinokkió című darabját – mely a Bozsik Yvette Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója –, január 27-én pedig a Duna Művészegyüttes a Gulág-emlékévhez kötődő Mementó című előadását lehet majd látni. A darab a kortárs tánc eszközeivel állít emléket a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyoknak és a kényszermunkára ítélteknek.

Ertl Péter kiemelte, hogy a Nemzeti Táncszínház vendégül látja továbbá a kínai Bejing Dance Academy-t, amelynek folklórosztálya színes és izgalmas előadással érkezik Magyarországra. Az együttes január 26-án a Müpában, 28-án Pécsen, 30-án pedig Miskolcon lép fel. A teátrum igazgatója elmondta: februárban ismét megrendezik a Budapest Táncfesztivált, amelynek vendége lesz a Nederlands Dans Theater, a Scottish Dance Theatre, illetve a La Veronal spanyol együttes is. Emellett a GG Tánc Eger és a Miskolci Balett közösen bemutatja az Anna Karenina című darabot, valamint fellép a Szegedi Kortárs Balett és a Pécsi Balett is. A fesztivál előadásai a Müpa mellett a Nemzeti Színházban, a Pesti Vigadóban, a Zeneakadémián és a Mom Kulturális Központban lesznek láthatók február 18. és március 3. között.

Az igazgató reményét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy idén elindulhat a Millenáris Teátrum átépítése is, hogy 2018 tavaszán a Nemzeti Táncszínház beköltözhessen a 21. századi igényeket kielégítő, modern épületébe és ezzel egy új időszámítás indulhasson el a magyar táncművészet számára.

Forrás: MTI

Fotó: Nemzeti Táncszínház Facebook-oldala

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu