33 milliárd forint műemlékvédelemre

282

Húsz várunk és kastélyuk újulhat meg a közeljövőben

a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően – tájékoztatott L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

„Az elmúlt hónapokban a Forster Központ munkatársai összesen húsz GINOP-pályázatot készítettek el, amelyeknek köszönhetően 33 milliárd forintot fordíthatunk a közeljövőben a legfontosabb kastélyaink és váraink megmentésére és megújítására” – mondta L. Simon László, a Forster Központ felügyeletét is ellátó államtitkár. Hozzátette: a pályázatok közül eddig 19-et nyújtott be a Miniszterelnökség háttérintézménye, és ezek közül kilencről már pozitív döntés született, így ezek esetében már zajlik a támogatási szerződések megkötése.

IMG_40981

Támogatói döntés született a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a Majki Kamalduli Remeteség, a Sümegi Püspöki Palota, a bajnai Sándor–Metternich-kastély, az iszkaszentgyörgyi kastély, a dégi Festetics-kastély, a tatai Esterházy-kastélyegyüttes, a füzérradványi Károlyi-kastély és az egri vár esetében. A Nemzeti Kastély- és Várprogramba tartozó további tíz műemléket – többek között a fertődi Esterházy-kastélyt, a nagycenki, a keszthelyi kastélyokat, a diósgyőri és a sümegi várat – illetően a pályázatok pozitív elbírálására vár a felújítások lebonyolítását végző Forster Központ.

„Hamarosan beadjuk a kisvárdai vár turisztikai fejlesztésére vonatkozó pályázatot is, így elmondhatjuk, hogy a GINOP-ban első körben rendelkezésünkre álló 33 milliárd forintot lekötöttük, így ma ez a kormány egyik legsikeresebb uniós programja” – tette hozzá L. Simon László államtitkár.

Fotó: Kőmives András

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu