Karácsony Budapesten

2019 december 30.

Vajon mi lett volna a büszke Nyugattal, ha hozzájuk is – Párizsba, Brüsszelbe – Sztálin nagy természetű ármádiája viszi el a „népi demokráciát”? De megnéztem volna!

Hogy a főváros sorsa megpecsételődött, azt már októberben tudni lehetett. (1944-ről írok…) Sztálin ekkor adta ki a hadparancsot: november 7-ét Budapesten kell ünnepelnie a szovjet katonáknak! A generalisszimusz eredetileg nem akart ostromot, dehogy akart. Számára a német területek mielőbbi megszállása volt a cél, megelőzni a nyugatról előrenyomuló angolszászokat. Ám a Führer megmakacsolta magát. Neki, a nyugati civilizáció „védelmezőjének” fontos volt a magyar főváros. Úgy számolt: nyerhet néhány hetet, ha Budapest ellenáll. Erőddé léptette hát elő a magyar fővárost: Festung Budapest.

Bástya lettünk újra. Végvár, mint a történelemben már annyiszor. A mi kontónkra, a mi hazánkban vetélkedtek a felek. Mi „adtuk” a pályát a nagyok mérkőzéséhez. A magyar főváros vesztét a két diktátor presztízsmeccse okozta.

Ami Sztálinnak a tekintélyt jelentette, az Hitler számára a szusszanást a még megmaradt hátországában. (Szusszanást? Addigra már megtörtént a normandiai partraszállás, a kudarcba fulladt ardenneki ellentámadás, a német városokat pedig a nap huszonnégy órájában bombázták a szövetségesek. Megállás nélkül folyt a visszaszámlálás.)

Éppen hetvenöt éve, 1944 karácsonyán zárult be a szovjet ostromgyűrű Budapest körül, négy napra rá adták át a német hadvezetésnek a megadásról szóló ultimátumot – persze eredménytelenül.

Keserves napok elé nézett a főváros. Alighogy megszűntek az angolszász bombázások, máris megszólaltak a katyusák, a „Sztálin-orgonák”… Éhezés, gyötrelem és halál várt a bekerített Budapestre. De érdekelte is ez a feleket… A magyar főváros csak csatatérnek kellett. Temetőnek.

A szörnyű végkifejletet ma már részleteiben is ismerjük. A Várban rekedt, végsőkig elcsigázott védők (nagyjából 45 ezer német és magyar baka), valamint a rengeteg sebesült és civil kilátástalan helyzetbe került. A Vár ostromgyűrűje januárra körbeért. A németek valamennyi Duna-hidunkat felrobbantották, a légi összeköttetés megszakadt, vízi kapcsolat szóba sem jöhetett, az ejtőernyőkkel ledobott hadianyag, élelem, gyógyszer alig segített (ezek nagy részét az ostromló oroszokhoz fújta a szél). A kitörést elhatározó védőket háromszoros orosz gyűrű várta a Vár alatt. (Visszaemlékezők szerint a katonák közül többen frissen borotválva, kitüntetéseikkel a mellükön várták a parancsot a majdnem biztos halálba vezető rohamra, míg odalent, a Széna téren az oroszok Karády Katalin Hiába menekülsz, hiába futsz kezdetű sanzonját bömböltették…) A kitörők negyede élte túl a mészárlás első hullámát, a többieket a következő napokban vadászták le a Buda környéki erdőkben, házakban, a romok között. A legközelebbi német vonalat alig nyolcszázan érték el, a menekülők két százaléka… Halottak tízezrei maradtak a rommá lőtt Várban és környékén meg a lángszórókkal, benzines hordókkal „megtisztított” kazamaták, benne égő sebesültekkel, civilekkel. Az életben maradottak zömére a „málenkij robot” várt.

Szomorú „dicsőségünk”, hogy a világtörténelemben Sztálingrád után Budapesten dúlt a legvéresebb csata egy városért. El nem múló nyomait ma is viseljük épületek falán, temetőinkben, szívünkben. S mindez miért? Mert egy vérgőzös őrült úgy számolt: nyer néhány hetet a másik bomlottal szemben, ha a magyar főváros ellenáll. Hiszen nekünk, a Nyugat utolsó bástyájának van gyakorlatunk ebben.

Vajon volt-e igazi győztese a most hetvenöt éve megkezdett ostromnak, vagy csupán egy izomból épített obeliszket kerülgetünk azóta is a Szabadság téren? A történelemkönyveket hagyjuk, azokat mindig a győztesek írják…

Játsszunk el a gondolattal: mi történt volna, ha annak idején Hitler nem nyilvánítja erőddé Budapestet, a vörös ármádia pedig nem áll le hónapokra várost ostromolni? Mert akkor nem a Rajnánál találkozik a két szövetséges, hanem pár száz kilométerrel nyugatabbra, valahol az Atlanti-óceán közelében. Vajon mi lett volna a büszke Nyugattal, ha hozzájuk is – Párizsba, Brüsszelbe – Sztálin nagy természetű ármádiája viszi el a „népi demokráciát”? De megnéztem volna!

Pilhál György - www.magyarnemzet.hu

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve