Rippl-Rónaitól Vajdáig

275

A 20. század első felében alkotó legjelentősebb magyar képzőművészek Gombosi György által összegyűjtött rajzaiból nyílt kiállítás

Rippl-Rónaitól Vajdáig címmel november 17-én a Magyar Nemzeti Galériában. A művészettörténész számos alkotóval barátságba került, így az 1940-es évek közepére már a korszak egyik legfontosabb magyar rajzkollekciójával rendelkezett.

Az 1945-ben a holokauszt áldozatául esett Gombosi György a 20. század egyik legnagyobb művészettörténésze volt, aki elsősorban a középkori és reneszánsz itáliai művészetet kutatta – idézte fel a kamaratárlat sajtóvezetésén Zsákovics Ferenc kurátor.

Mint hozzátette, Gombosi György 1934-ben kötött házasságot Beck Ö. Fülöp szobrász lányával, a festőművész Beck Judittal, ettől kezdve kísérte figyelemmel a kortárs művészeti törekvéseket.

A művészettörténész számos alkotóval barátságba került, így az 1940-es évek közepére már a korszak egyik legfontosabb magyar rajzkollekciójával rendelkezett, melyet idén vásárolt meg a családtól az MNG – mondta a kurátor.

Zsákovics Ferenc kiemelte: Gombosi tervszerűen gyűjtötte a rajzművészet alkotásait, a gyűjtemény ezért a kor csaknem valamennyi jelentős magyar képzőművészének rendkívül változatos technikával készített rajzait tartalmazza.

A kiállításon mások mellett Berény Róbert, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Kernstok Károly, Perlrott-Csaba Vilmos és Uitz Béla festők, valamint Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Vedres Márk és Vilt Tibor szobrászok grafikái, vázlatai, tanulmányai, összesen nyolcvan lap látható 2017. március 19-ig.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu