Kölcsey Ferenc

598

1790. augusztus 8.-án, Sződemeteren született Kölcsey Ferenc (meghalt Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz költője.

Gyermekkora

Miután édesapja, a nemesi származású Kölcsey Péter, aki álmosdi birtokán gazdálkodott, 1796. augusztus 9-én elhunyt, édesanyja, Bölöni Ágnes a hatéves fiát Debrecenbe küldte iskolába. Egyik szeme világát gyermekkorában fekete himlő következtében elveszítette. (Korábbi teóriák a korabeli ábrázolással ellentétben a bal szem látásának elvesztését tartották valószínűnek, mára inkább az ábrázoltaknak megfelelő jobb szem érintettségét feltételezik.) A szájhagyomány szerint a betegség kezelése közben – a kor szokásai szerint – a tüzes kemencében kezelt gyermeknek szikra pattant a szemébe, de ezt a legendát nem sikerült utólag kétséget kizáróan igazolni. 11 éves volt, amikor anyja meghalt, és ettől kezdve a háztartást Panna néni, a család régi hű cselédje vezette, és mind neki, mind három kisebb testvérének gondját viselte. Egyébiránt az árva gyermekekre gyámapjukon, Gulácsy Antal szokolyi birtokos nemesen kívül (akit gyámnak a megyei hatóság nevezett ki) Péchy Imre, a kollégium főgondnoka is némi felügyeleti joggal rendelkezett.

Tanulmányai

A Debreceni Református Kollégiumban 14 évig, 1809-ig tanult és a szentírás magyarázatán kívül minden előadott tanulmányt végighallgatott. Kölcsey nagy kedvvel tanulta Cornelius Nepost; a labdázás helyett abban állt a játéka, hogy a debreceni homokban egy barátjával együtt Athént ábrázolta, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állítgatott és emlékbeszédeket tartott fölöttük. Ez időben ismerkedett meg Haller Hármas Istoriájával is.

1803-ban a költészeti osztályba jutva a latin versírásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor munkáit, Kazinczy Ferenc Gessner-fordításait olvasta. Latin és görög szerzők munkáit Vergilius, Theokritosz pásztori költeményeit eredetiben. Már ekkor kezdte a magányt keresni, mintha el kívánná rejteni a természet mostohaságát, mely őt a himlő által jobb szemétől megfosztotta; s minden örömét elvonulva, könyveiben kereste és találta meg. Ritka tehetsége szembetűnően csak tizenhat éves korában jelentkezett, midőn élénk lelkesedéssel enciklopédiai tanulmányokat végzett, és társaival – akik között volt a később ismertté vált Kállay Ferenc is – együtt tanult, olvasott és eszmecseréket folytatott.

Az idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el, és minden szeretetét a XIV. Lajos korabeli írók nyerték meg; a német a megtanulására leginkább Ewald Christian von Kleist, Gessner, Hagedorn, Bürger és Klopstock munkái bírták, melyeket előbb fordításból ismert; görögül olvasta ugyan Cebest és Anakreónt, de nagyobb előmenetelt nem tett; azonban Kazinczy sürgetésére kiváló gondot kezdett reá fordítani, és amikor Pindaroszhoz a Heyne-féle kiadást meghozatta, filológiai látóköre is nagyban tágult.

16 éves kora óta írogatott verseket is, de első dolgozatait megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek a Kresznericcsel való vitájában fontos adatokkal szolgált. 1808. május 19-én kelt első levele Kazinczyhoz. Ennek szíves fogadtatása és a későbbi barátság rendkívül serkentően és művelőleg hatott reá. Ez időtől fogva Kazinczy oktatója és vezérlője lett az ifjúnak, aki szintén egyedüli védője, tisztelője volt az újító Kazinczynak Debrecenben, akit már az Árkádia-perben is védelmezett.

Történelmet Kölcsey Magyar Mihálytól, bölcseletet Ercsei Dánieltől hallgatott. Tanulmányai mellett, Kazinczy buzdítására, kivonatokat írt és néhány tárgyat ki is dolgozott: Többek között Werbőczy életét; egy értekezést a poézisról (1808. dec.); jegyzeteket az ión iskoláról. Szorgalmasan használta a kollégium könyvtárát, azonban mivel abból az ifjaknak magyar könyveket nem adhattak ki, maga is gyűjtött magyar munkákat.

Felnőttkora

Franz Eybl: Kölcsey Ferenc (litográfia)

Miután 1809-ben befejezte kollégiumi tanulmányait, Pestre költözött törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgára nem jelentkezett, mert miután szoros barátságot kötött Horvát Istvánnal, Vitkoviccsal és főleg Szemere Pállal, egyedül az irodalom érdekelte, ezért lemondott a hivatalbeli és tanári pályáról, melyre Debrecenbe hívták, és Álmosdra vonult, ahol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Ezek mellett öccseinek gondozása is elfoglalta, majd szerelme miatt bánkódott, melyből idejében való lemondással gyógyult ki. 1815-ben testvéreivel megosztozván Csekére (Szatmár megye) költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Levelezett Kazinczyval, Döbrentei Gáborral és kétszer utazott Pécelre Szemeréhez, ebből egy alkalommal 1814-ben Kazinczyval együtt, valamint 1815-ben is a nyárnak egy részét ott töltötte.

Irodalomtörténészi vitát váltott ki 2013-ban, hogy Kölcseynek Szemere Pállal kapcsolatos érzelmeit Nyáry Krisztián irodalmi bulvár könyvében közzétett hipotézise mint beteljesületlen szerelmet értékelte. A hipotézis verselemzéseken és irodalmi levelek analízisén alapul, a szakkutatók azonban nem tartják megalapozottnak, és elvetik, mert figyelmen kívül hagyja az akkori irodalmi divatnak megfelelő, mások által is használt, szentimentális, érzékeny nyelvhasználatot.
Figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemere Pállal együtt dolgozott ki 1815-ben. Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit. Kiválólag az irodalmi kritika és esztétika terén működött; Kazinczyval a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyi Dánielt. Véleményét akkor hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezért fel is zúdította maga ellen a közvéleményt és az írókat. Ekkor személyes baráti viszonyra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is; különösen Bártfay Lászlóval, Helmeczy Mihállyal, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal s Zádor Györgygyel (aki Fenyéri Gyula álnéven cikkeket írt különféle lapokba) alakított ki haláláig tartó őszinte baráti kapcsolatot.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. (E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.)

Pesten tartózkodása alatt Szemere Pállal 1826-ban megindította az Élet és Literatura c. folyóiratot. 1827 januárjában hazamenetele után csak pár évig maradt csekei magányában, ahol elhunyt öccse családjának ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós őt Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztályban vidéki rendes tagjának nevezte ki.

Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője és támasza lett megyéjében a szabadelvű mozgalmaknak, egyszersmind kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek, melyek a megye által a kiváltságok védői dacára 1832-ben elfogadva, a következő országgyűlésre utasításul szolgáltak és oly hírre emelkedtek, hogy azokat más megye is sajátjává tette. 1832-ben megyei főjegyzővé, azon év november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét és a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott; számos felirat (latinul) és üzenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi s művészi színvonalra; tőle tanulták ezt el az 1830-as és 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.

Mint politikus, a reformok híve volt; küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerű átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért. Követi pályája 1834-ben véget ért, amikor megyéjében a maradiak kerültek felszínre. Búcsúbeszédével Pozsonyban 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés e beszéd után az napra felfüggesztette az ülést, és Kossuth erről a napról gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait. Hazatérte után ismét sikerült neki többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek. Az akadémiában emlékbeszédeivel, költői dolgozataival, kritikáival újra magára ragadta a közfigyelmet, és ezután kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett. Utolsó nagy műve, Wesselényi Miklós védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. E nagyszabású, valóban klasszikus politikai vádirat kimerítette erejét, bélgyulladásba esett.

Halála

Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után – a szatmárcsekei református anyakönyv vonatkozó bejegyzésének tanúsága szerint – 1838. augusztus 24-én Szatmárcsekén meghalt.

wikipedia.org

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu