Megújul az iparművészet otthona

260

Összesen 25 milliárd forintot fordít az állam az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésére.

A budapesti Iparművészeti Múzeumot a hasonló profilú londoni, bécsi és berlini intézmények létrejöttét követően, még 1872-ben alapították. A múzeum a kezdetektől fogva egyaránt gyűjti a magyar és az egyetemes, a régi és a kortárs iparművészeti alkotásokat.

Az állami beruházásnak minősített fejlesztés során az összeget a 2016 és 2019 közötti időszakban az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépületének teljes körű műemléki rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésének megvalósítására, valamint a Kinizsi utcai szárny rekonstrukciójára és a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítésére kell fordítani – olvasható a Magyar Közlönyben július 6-án megjelent kormányhatározatban.

16

A kormányhatározat szerint idén az intézmény kétmilliárd, 2017-ben és 2018-ban 10-10 milliárd, 2019-ben pedig további hárommilliárd forintot kap a fejlesztésre. A tervezett munkákat a határozat szerint 2019. március 31-ig kell megvalósítani.

A budapesti Iparművészeti Múzeumot mintegy 100 ezer műtárgyból álló gyűjteménye valamennyi műfajban áttekintést nyújt az egyetemes és a magyar iparművészet történetéről, a középkortól a 20. század első harmadáig, sőt napjainkig. A múzeum gyűjteményei több forrásból származnak. A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett egyetemes régiségek jelentették, míg a kortárs gyűjtést világkiállítási vásárlások (1873, Bécs; 1878, Párizs; 1889, Párizs) és neves cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra, Zsolnay-gyár) ajándékai alapozták meg. A fokozatosan gyarapodó gyűjteménynek önálló épületet emeltek, a mai múzeumépületet, amelyet 1896. október 25-én Ferenc József uralkodó jelenlétében adtak át a millenniumi rendezvények záróakkordjaként – olvasható a múzeum oldalán.

15

A múzeum első két főigazgatója, Ráth György (1828–1905) és Radisics Jenő (1856–1917) elismertségének köszönhetően a múzeum kiterjedt és élénk nemzetközi és hazai kapcsolatokkal rendelkezett, mely a kollekciók gyarapodásának is nagy lendületet adott. Radisics Jenő főigazgató érdeme, hogy megteremtette a szecessziós gyűjtemény alapjait, főként az 1900-as párizsi világkiállításon, valamint a múzeumban évente megrendezett karácsonyi tárlatokon vásárolt tárgyakkal. A történeti gyűjteményt is kitűnő alkotásokkal gyarapította.

20

A 20. század második felétől elsősorban magyar történeti vonatkozású és egyre inkább modern, korabeli tárgyak kerültek a gyűjteménybe. Ma is a kortárs magyar alkotások gyűjtése jelenti a gyarapodás fő irányát.

Forrás: MTI/imm.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu