Megjelent Jordán Tamás könyve

243

Hátrametszés címmel jelent meg Jordán Tamás színművész könyve az Alexandra Kiadó gondozásában.

Az önéletrajzi kötetben a színművész az elmúlt 73 évre visszatekintve az eddig szőnyeg alá söpört történeteit idézi fel, sok humorral. „Ez a könyv leírja azt, hogy egy befelé forduló, zárkózott, elfogódott kisfiúból hogyan lett a mai Jordán Tamás” – nyilatkozta a művész.

Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató, egyetemi docens, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja életének története 336 oldalas, sok fotóval gazdaggá tett könyvben olvasható. Jordán Tamás az MTI-nek elmondta: az Alexandra Kiadó, annak tulajdonosa, Matyi Dezső kérte fel a kötet megírására. Nem készült könyvet írni, de hosszú töprengés után úgy döntött, hogy ő maga írja meg életét, mert egyes szám harmadik személyben leírva bizonyos dolgok nem tűnnének érvényesnek, személyes, szubjektív akart lenni. „Visszatekintve erre a 73 évre, be kellett látnom, hogy egy csomó dolgot a szőnyeg alá söpörtem. Azt mondtam, hogy most félreteszem ezt a szőnyeget és megnézem, hogy mik kerültek alá. Ezeket a darabokat vizsgálgatva haladok időben a gyerekkortól egészen máig” – mondta.

A kötetben családi vonatkozású történetek is megjelennek. A művész végighaladt életének minden nagy szakaszán: a gyerekkor, az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház, Szombathely. „Mindegyiknél elidőzök egy keveset, írok nagyon tréfás dolgokat is” – mondta, hozzátéve, hogy a könyvben sok humor van.

„Arra figyeltem írás közben is, hogy az egyes állomásaimnak, az ott lévő találkozásoknak mit köszönhetek, mert mindegyik jelentős volt. Ez egy fejlődés, amely eljuttatott oda, ahol most tartok. Ehhez sok minden kellett: sok szerencse, sok ismeretség, sok szerep, sok barátság, és kellettek a velem nem rokonszenvező emberek is” – mondta.

„Az Egyetemi Színpad volt a szakmai általános iskolám, a 25. Színház a középiskola, Kaposvár az egyetem. A Merlin, a Nemzeti Színház és Szombathely már az ott felszedett tudásnak a gyümölcsöztetése mint igazgató” – fogalmazott. Mint mondta: tanítani is nagyon szeret, de mivel Budapesten és Szombathelyen is sokat játszik, nem fér bele az életébe.

A művész számára, aki eddig csupán pályázatokat, kérvényeket, beadványokat, kimutatásokat írt, magántermészetű szövegeket nem, és keveset levelezett, új terep volt az írás. A kiadó hivatalos szerkesztője mellett felkérte a szerkesztői munkára Sebő Ferencet, akivel már írás közben sokat konzultált, hiszen barátságuk, együttműködésük több mint harmincéves, ezért az emlékezésben is segítségére lehetett.

Jordán Tamás elmondta: kíváncsian várja a visszajelzéseket, hiszen annyira szabálytalan ez a könyv, mint amilyen szabálytalan a címe. A hátrametszés geodéziai műszó, egy geodéziai műveletnek a neve, a könyv ennek magyarázatával kezdődik. „Ha egy ismeretlen pontnak a koordinátáját akarom megállapítani, akkor látnom kell három, már ismert koordinátájú pontot. A földmérő mérnök kimegy, a teodolittal beméri ezeket a szögeket, és abból kiszámolja annak az ismeretlen pontnak a koordinátáját. Az életben is így van: én magamat nem tudom definiálni, a viszonylataim határoznak meg – tárgyakhoz, emberekhez, dolgokhoz. Annak alapján tudom meghatározni magamat” – mondta.

Hozzátette: a könyvet egész nyáron írta. „Az írás könnyen ment, mintha valaki diktálta volna a szöveget. Szólnom is kellett magamnak: lassan mondd, mert nem bírom leírni”.
A Hátrametszés címmel megjelent kötet alcíme: Az életem – tétre, helyre, befutóra. „A könyvben, ha nem is dicsekszem, de nem hallgatom el, hogy szenvedélyes lóversenyfogadó voltam” – idézte fel, hozzátéve: szenvedélye volt a kártya és a lóverseny, de szerinte olyan tételekről volt szó, hogy ha nyer, ha veszít, egyik sem változtatja meg az életét.

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu