Meghalt Kaján Tibor

262

Kilencvenhatodik életévében hétfő délután meghalt Kaján Tibor kétszeres Munkácsy-díjas karikaturista, érdemes és kiváló művész.

Kaján Tibor Miskolcon született 1921-ben Kalász Tibor néven. Kis korától rajzolt, tízévesen Gáspár Antal karikatúrái életre szóló hatást gyakoroltak rá.

Névváltoztatásának ötlete még gimnazista éveire nyúlik vissza, amikor egy tanáráról készült, véletlenül padján hagyott rajzát látva az óra elején nevetés tört ki az osztályban. Igazgatói megrovás lett a „honoráriuma”, a tanár pedig feldühödve e szavakkal penderítette ki az osztályból: „Ilyen kaján emberekre itt nincs szükség!”. Ettől kezdve hívta mindenki Kajánnak, és amikor 1945-ben publikálni kezdett, kapóra jött neki a név.

Fiatal diákként pályázatokon indult és díjakat nyert, a Pesti Naplóban megjelent karikatúrákat utánozta. A zsidótörvények miatt nem mehetett főiskolára, így az óbudai harisnyagyárban lett síkhurkoló. Huszonegy évesen munkaszolgálatra hívták be, a kiugrási kísérlet után megszökött, elfogták, de a bírósági tárgyalást és az elhurcolást sikerült megúsznia.

A második világháború után felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Ekkor már dolgozott a Ludas Matyi című vicclapnak, később a Tükör, az Új tükör, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap munkatársa is volt, munkái rendszeresen jelentek meg a Lyukasóra, a Népszabadság, az Új Írás, a Hócipő, de még a Magyar Tudomány és a Filozófiai Szemle hasábjain is.

1969-ben adta ki a 259 ábrával illusztrált Kaján lexikont, s számos más albuma is napvilágot látott, többek között a Kaján rajzok, a Meglepő táblák, a Circus Maximus, az Apropos, a Kaján képernyő, a Zenit és Radír, a Rajzolok, tehát vagyok, a Karikatúra a betűtengerben és az Élet-Művészet. 1973-ban Vigyázat címmel környezetvédelmi filmet készített az UNESCO számára, 1970-ben a Magyar Televízió Karika-túra című filmsorozata az ő munkásságának bemutatásával indult.

Kaján Tibor 1953-ban és 1968-ban Munkácsy-díjat kapott, 1975-ben érdemes művész lett, 1988-ban a kiváló művész címet vehette át. 1992-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, 1994-ben a MÚOSZ Aranytoll-díjjal ismerte el munkásságát. Az Opus-díjat 1994-ben, a Magyar Művészetért díjat 2002-ben vehette át.

2004-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2008-ban a Táncsics Mihály-életműdíjat, 2010-ben Hazám-díjat, 2011-ben Prima Primissima-díjat kapott.

MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu