Trónok harca 2019-ben is!

373

A Trónok harca egyéves szünetet tart,

és csak 2019-ben tér vissza a képernyőre befejező évadával – közölte az HBO január 4-én. David Benioff és Dan Weiss, a sorozat alkotói tavaly nyáron már elmondták: legalább másfél évet akarnak tölteni az utolsó epizódok kidolgozásával, hogy a lehető leglátványosabb legyen, és a közönséget is elégedetté tegye. A jelenleg előkészületben lévő nyolcadik évadot várhatóan még a nyáron leforgatják.

2018.01.05

Rock Klasszikusok címmel hat legendás rockkoncertet idéz meg mozivásznon 2018 első felében az Uránia Nemzeti Filmszínház új sorozata. Első alkalommal január 12-én, pénteken, 21 órakor Prince harminc évvel ezelőtti, 1987-es Sign O’ The Times című filmjét láthatja a közönség. A sorozat további előadásain a Mötley Crüe búcsúkoncertjén készült The End című koncertfilmet február 2-án, a The Rolling Stones Ladies and Gentlemen című filmjét március 2-án, a Kiss 2014-es Las Vegas-i fellépését rögzítő Kiss Rocks Vegast március 23-án tűzik műsorra. A Queen budapesti koncertjén készült film, a Hungarian Rhapsody – Live in Budapest 1986-ból április 27-én lesz látható, végül pedig május 25-én a The Doors Live at the Bowl’68 című darabjával zárják a rockklasszikusok legendás koncertfilmjeinek sorát.

2018.01.05

Mária Teréziáról szóló kétrészes történelmi filmet sugároz pénteken és szombaton este a Duna televízió – hangzott el az M1 aktuális csatorna január 5-ei reggeli műsorában. A Mária Terézia című alkotást a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák közmédia közösen készítette. Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója hangsúlyozta: példaértékű a koprodukció, mivel a négy ország még sosem készített közösen filmet, főleg nem ilyen nagy volumenű és költségvetésű alkotást.

2018.01.05

Tóth Éva költő, műfordító hispanista temetése január 9-én, kedden, 14:30-kor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. Az alkotótól a református egyház szertartása szerint vesznek végső búcsút. A József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 78 éves korában hunyt el 2017. december 15-én.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu