Pilot-mustra: Hellcats

325

Ha ősz, akkor új évad. Az amerikai tv-nézők már az újoncokat próbálgatják, és ezt tehetjük mi is, ha tudjuk, hogy honnan szerezzük be az adott részeket. Idén is a The CW vetette be az első újonc sorozatát, amit a bejegyzésünkben mi is elemezgettünk kicsit.

Elkezdődött az új évad, leszállt az első újonc, reggel szinte remegő kezekkel kattintottam a letöltés gombra, és számoltam a perceket, hogy végre elindíthassam az első pilotot. Amennyire izgatott és lelkes voltam az évad kezdése miatt, annyira fordultam be, és ment el a kedvem mindentől a Hellcats után. De ne szaladjunk ennyire előre. Először jöjjön egy rövid infó arról, hogy mit is tudtunk eddig a sorozatról: volt egy adatlap, amit az upfronts kapcsán írtunk, majd jöttek az előzetesek és poszterek is. Így valamilyen szinten összerakhattuk, hogy mennyire fog minket érdekelni a CW újonc sorozata, ami a Topmodell után került adásba, így egy 2 milliós nézettség talán kelleni fog neki, hogy hosszabb távon is életben maradjon.

 
A történetet már korábban össze tudtuk rakni, az előzetesek sok mindent elárultak. A felütés megvolt, így a pilot sem hozott sok meglepetést ezen a téren, inkább csak a helyére rakta az eseményeket. Marti egyetemen tanul, de csak ösztöndíjának köszönheti, hogy itt lehet, az új tanév kezdése előtt viszont kiderül, hogy a suli már nem támogatja tanulmányait, így kénytelen új lehetőségek után nézni. A Memphis-ben lévő egyetem az amerikai focijától és hozzá tartozó cheerleaderektől hangos, így amikor a helyi cheerleader csapat új tagot keres, és kiderül, hogy nekik automatikusan jár az ösztöndíj, Marti is jelentkezik közéjük. A történetünk, hogy hosszabb legyen két résznél, azzal folytatódik, hogy természetesen bekerül a csapatba, megismerkedik a tagokkal, és beköltözik a számukra fenntartott házba. Már az elején kapunk egy „csak barát” státuszban lévő Dan-t, anyucit és természetesen a soha nem egyenes és inkább áskálódó csapat tagjait, közülük is Savannah-t a legnagyobb dózisban.
 
A szereplőkről/színészekről egy rész után nem sokat tudnék mondani, de továbbra is tartom, hogy Ashley Tisdale nagyon nincs jó helyen. Bár nagy sikereket ért el korábban a High School Musical főszereplőjeként, színésznőnek egyáltalán nem tartom. Igaz, egyelőre kevés szerepe volt, és a maga módján hozza is az egyik kapitányi szerepet, akinek a „pozitivizmus” a legfontosabb. Alyson Michalka kap még egy rövid említést, már csak azért, mert sokkal rosszabbra számítottam, igaz így sem meggyőző az előadása, de alakításával kapcsolatban inkább az írókat/készítőket osztanám le. Már csak azért is, mert rájöhettek volna, hogy tekerés közben nem tud vicces fejet vágni, csak erőltetett mosolyt kapunk, és a második alkalom után nevetséges, olykor már-már szánalmas a küzdése. De mint mondtam, ez nem feltétlenül Aly hibája, igaz neki is több, jobban mondva kevesebb átérzéssel kellett volna előadnia a dolgokat.
 
 
A megvalósítás abszolút a CW-re vall. Rengeteg zene, szinte folyamatosan nyivákol valami. Ami csak azért baj, mert ennyi marad meg belőle. Egy számra nem emlékszem, mint ahogy egy sem emelkedik ki a többi közül, olyan mintha egy állandó motorzúgás lenne, amit kénytelen az ember megszokni, és ha ezt megteszi, marad a nagy csend, amiből semmi sem tör ki. A helyszín, mint egyetem adott, és a történet sem tartogat túl sok meglepetést. Cheerleader áskálódás várható hétről hétre, megszokott, és korábban már ezerszer látott fordulatokkal. Kliséhalmaz az egész, és továbbra is azt kell mondjam, hogy az esetek 90%-ban a CW még mindig nem talált vissza arra az útra, amin a tini-sorozatok mozogni tudnának.
 
Vaknak kéne lennem ahhoz, hogy azt mondjam ez jó. Sőt, egyenesen rossz, és a jó csajok sem tudják megmenteni, főleg azért, mert nem jók. Az eyecandy faktor bár erősnek tűnhet, borzalmasan alacsony. Túljátszott az egész, színpadias, mintha minden jelenet be lenne állítva és PS-sel lenne javítva. Az évad első újoncát tehát nyugodtan lehúzhatjuk a wc-n, a 4/10 a legjobb indulattal adható pontszám erre, de hatalmas fordulattal élve, pont ezért fogom nézni a folytatást. Nem kell szerintem magyaráznom, CW, tini-sorozat sucker vagyok. Nem tudok kinőni ebből a betegségből, és az ilyen extra pocsék sorozatokat is képes leszek elnézni még hosszú éveken keresztül.
 
Milyen lesz a Hellcats jövője, szintén jó kérdés. Szerda este, a Topmodell után, azt írtam korábban, hogy 2 millió jó lenne nézettség szempontjából, és mivel mostanra tudjuk a pontos adatokat is, így biztosak lehetünk abban, hogy egyelőre örülnek a CW-nél. Közel 3 millióan nézték a bevezetést, ami azért különösen jó, mert rápakolt a felvezetésre, igaz nem sokat, de valamit, amit szerintem nem sokan vártak volna. A valósághoz azért azt is be kell lássuk, hogy ez csak az első rész volt, a jövő héten fog minden eldőlni, és ne feledjük, a Melrose Place, egy éve is hasonló számokkal kezdett, aztán a béka segge alatt végezte.
 
teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu