Ez történt Hollywood-ban…XVIII.

294

A héten először komolyabb témákkal foglalkozunk. Írunk a Warner kivonulásáról arról, hogy a Marvel-t felvásárolta a Disney, és szóba kerül a Bad Boys folytatása, illetve az ötödik Rambo film is. Olvassatok tovább…

Kivonul a Warner

A cím kicsit bulváros, hiszen nem feltétlenül kivonulásról van szó, hanem arról, hogy a Warner Bros., elég hirtelennek nevezhető akciója után, nem hosszabbította meg a szerződését a Fórum Home Entertainment-el. Ez azt jelenti, hogy a Warner által kiadott dvdk-nek nincs hazai forgalmazója. Ez sajnos rossz hír azoknak, akik több szeptemberi illetve októberi megjelenést várt, hiszen ezek minden bizonnyal késni fognak, illetve a már meglévő sorozatok/filmek utánpótlása is akadozni fog.
 
A hivatalos közlemény:
 
„SZEPTEMBER 1-TŐL BIZONYTALAN A WARNER-KIADVÁNYOK SORSA MAGYARORSZÁGON!
 
A Warner Home Video és a New Line filmek forgalmazási joga augusztus végétől lejár az eddigi forgalmazónál, a Fórum Home Entertainmentnél. A korábban bejelentett új megjelenések elmaradnak, és a régi kiadványok utánpótlása is megszűnik.
 
A WARNER nem közölte, hogy lesz-e új hazai forgalmazója a filmeknek, de az valószínű, hogy a forgalmazó-váltás miatt hónapokig fennakadások lesznek az ellátásban, és bizonyos kiadványok szinte biztos, hogy teljesen eltűnnek a hazai piacról!
 
 
Felvásárolták a Marvel-t
 
A hír röviden annyi, hogy a Disney 4 milliárd dollárért felvásárolta a Marvelt, és ezzel rengeteg hős-karaktert is. Aggodalomra egyelőre semmi ok nincs, hiszen a már papírra vetett szerződések továbbra is élnek. Viszont ha ezek a film a vászonra kerülnek, a megfilmesítési jogok visszaszállnak a Marvel és így a Disney tulajdonába. Ez a jelenleg is futó projekteket nem érinti, de pár év múlva az összes Spiderman és X-Men jog (csak két példát említve) a vásárlóé lesz.
 
 
Ez most jó, vagy rossz hír, idővel megtudjuk. Annyi biztos, hogy a Disney egyelőre nem akar beleszólni a Marvel által folytatott munkába. Viszont a Pixar (amit pár éve szintén a Disney vásárolt meg) már jelezte, hogy benne lennének közös produkciókba. 
 
 
Forgatási hírek – Jönnek a folytatások
 
A napokban ismét meglendült az a pletyka, hogy a harmadik Bad Boys-t is el akarják készíteni. Ami szép és jó, de egyelőre ott tart a dolog, hogy egy írót találták, aki ezzel foglalkozzon. A két főszereplő (Martin Lawrence és Will Smith) illetve még Michael Bay sincs leszerződtetve, nélkülük meg az a kérdés, hogy mennyi értelme van elkészíteni a filmet? Egyelőre reménykednek, és ha minden összejönne, akkor a következő évbe elkezdődhetnek a forgatások.
 
Az említett szereplők közül Will Smith lehet az érdekes és Michael Bay személye, hiszen mindkettőjük pályafutásán ez a széria lendített egy hatalmasat. Így lehet izgulni egy kicsit, hogy vajon visszatérnek e mindannyian a közös gyermekükhöz.
 
 
Zöld utat kapott az ötödik Rambo film is. Pedig még Sly azt nyilatkozta, de ezek szerint a pénz nagy úr továbbra is, hogy a John Rambo lesz az utolsó. Ehhez képest jövőre kezdik forgatni, és a történet szerint Rambo majd a mexikói határra kellene lemenjen, hogy egy haverjának az elrabolt lányát megmentse. Én nem tudom, hogy Sly milyen állapotban lesz akkora, de azért ez nagy erőfeszítés lesz, még részéről is. Csak remélni tudom, hogy a negyedik részhez hasonló zúzás lesz benne.
 
A Seth Rogen féle The Green Hornet nem tartozik a legszerencsésebb filmek közé. Folyamatos csúszások után, most jött egy újra. A napokban jelentették be, hogy 5 hónappal később fog csak a mozikba kerülni, így 2010 decemberéig várnunk kell rá.
 
A végére maradt egy olyan film, amit már most forgatnak, még nem került a mozikba a Twilight folytatása, a New Moon, de az Eclipse-n már hetek óta dolgoznak, nézzétek csak: egy, kettő

teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu