Kezdetét vette a 4. Magyar Filmhét

297

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével vette kezdetét a 4. Magyar Filmhét, amelyen február 8. és 11. között öt kategóriában összesen 131 alkotást vetítenek.

A tavaly bemutatott magyar filmek teljes arzenálja látható február 11-ig a fővárosi Corvin moziban a 4. Magyar Filmhéten – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a szerda esti megnyitón, Budapesten.

Kiemelte: a filmhét Szabó István Bizalom című digitálisan felújított filmjének vetítésével veszi kezdetét, amellyel tisztelegni kívánnak a néhány hét múlva 80. születésnapját ünneplő Oscar-díjas filmrendező előtt.

Felidézte, hogy a rendező öt filmjét jelölték az Amerikai Filmakadémia legrangosabb díjára: elsőként a Bizalom című 1979-ben készített filmjét, majd a Mephistót, amelyért 1982-ben át is vehette a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrot. A Redl ezredes című alkotását 1986-ban, a Hanussen-t 1989-ben jelölték Oscar-díjra, a Csodálatos Júliában nyújtott alakításáért pedig a főszereplő Annette Beninget jelölte az Amerikai Filmakadémia a legjobb női főszereplőknek járó elismerésre.

„Istvánnal a Bizalom volt az első közös filmünk, és az egy elképesztő dolog volt számomra, hogy ő már ez előtt is figyelte a pályámat, munkámat” – emlékezett vissza Koltai Lajos operatőr, akivel Szabó István 40 éve dolgozik együtt.

Koltai Lajos felidézte, hogy a rendező a Bizalom című filmnél arra kérte, dramaturgiailag alkossák meg azt az egyedi színvilágot, amelynél a szereplők „állapota is jelen van” a vásznon, mutassák be képekkel és színekkel is, hogy milyen közel kerülnek egymáshoz a történet szereplői egy teljesen lehetetlen helyzetben, közegben.

Hozzátette: „István a szavaival és instrukcióival, én pedig a fénnyel próbáltam meg az arcokat jó szóra bírni az ügyünk érdekében”.

Az 1944-ben játszódó film két ember nem mindennapi találkozásának, együttlétének és a köztük kibontakozó érzelmeknek a történetét meséli el, de szól a kapcsolat „lebontásáról”, az egyedüllétről és a bizalmatlanságról is.

„István minden filmjében az embert keresi, aki a történelemben valahol próbálja megtalálni a helyét” – fogalmazott Koltai Lajos. Hozzátette: „minden filmünk arról szól, hogyan keresi meg az ember a saját identitását, hogy néz szembe magával, mikor ölt maszkot, és mikor gondolja úgy, hogy a maszkot le tudja venni, és szembe tud nézni magával, egy jófajta tükörben.”

Nagyjátékfilmek vetítésére is sor kerül

Az idei filmét programjában szerepel mind a 18, tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is, valamint 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció is. A vetített filmek közül 76 készült a Magyar média mecenatúra program támogatásával.

A mustra díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott munkák és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

Gazdag és sokszínű kínálattal készülnek

Nagyon gazdag és színes a 2017-es év filmes termése, csaknem 18 játékfilm és 60 dokumentumfilm készült tavaly, ezek mind bekerültek a 4. Magyar Filmhét programjába – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Havas Ágnes elmondta, hogy a filmhéten megtekinthető még csaknem 20 kisjátékfilm, 29 animáció és 4 tévéfilm. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Filmalapnál a nagyjátékfilmek tekintetében több mint negyven forgatókönyv van fejlesztés alatt. Mint mondta, nagyon sokan nyúlnak történelmi témákhoz, de mai történeteken, párkapcsolati témákon is többen dolgoznak, valamint számtalan kísérletező alkotással pályáznak.

„Azt lehet látni, hogy a korábbi évekhez viszonyítva is nagyon sokszínűek a magyar filmek” – tette hozzá.

Az igazgató szerint a magyar filmek támogatása kiszámítható finanszírozási háttérrel rendelkezik, a filmalap 10 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, amelyből az alap működési költségén kívül minden más a támogatásokra marad.

A vezérigazgató értékelése szerint a magyar filmek nagy közönségsikert aratnak itthon és a nemzetközi színtéren is nagyon jól teljesítenek.

MTI – hirado.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu