Szellem a fazékból – Butára esszük magunkat?

251

A tartósító-és édesítőszerek, az állagjavítók rákot okozhatnak, még akkor is, ha az Egészségügyi Világszervezet időről időre kiad megnyugtatásként egy-egy tanulmányt, amely szerint az aszpartám édesítőszer (E951) „teljesen ártalmatlan”, az azorubin (E122) nevű mesterséges színezék pedig „legfeljebb allergiát okozhat”.

A helyzet ijesztőbb. Mára napnál világosabb az ellentét ember és élelmiszeripar között: a tartósítószer, ami az élelmiszerek életét megnöveli, a miénket megrövidíti.

A frissen szedett barack két napig tartható el, a barackkonzerv két évig. Ez a lényeg. A félkész és késztermékekkel másfél ezer adalékanyag kerül a szervezetünkbe – állománymódosító, stabilizátor, ízfokozó, lisztkezelő szer, fényezőanyag, habzást-, tapadást gátló kotyvalék. Ezek asztmát, bőrgyulladást, fejfájást, hányingert, csontritkulást okozhatnak, némelyikük – főként más vegyületekkel reakcióba lépve – rákkeltő is lehet.

Ezt tudtuk.

Azt azonban kevesen gondolták, hogy étrendünk az agyműködésünket is befolyásolja. Voltak ugyan tanulmányok, amelyek bizonygatták, hogy ha növekszik a pocakunk, csökken az agyunk térfogata, magunk is éreztük, hogy a pocsék étel pocsék gondolatokat szül, ám hogy aki tasakos levest kanalaz, az visszarepül a kőkorszakba, aki meg tejszeletet nassol, visszaváltozik neandervölgyi emberré, azt tréfának tekintettük. Az embernek sok minden az agyára mehet: a szomszéd, a kánikula, a politika, de képtelenségnek tűnt a gondolat, hogy Európa lakóinak intelligenciahányadosa (IQ-ja) azért zuhant száz év alatt 15 százalékpontot, mert csipszet evett és kólát ivott. Az általános elbutulásért inkább a kereskedelmi televíziókat tartottuk felelősnek. Esetleg Havas Henrik tanár urat.

Most azonban sorra jelennek meg a tanulmányok, amelyek szerint az élelmiszeripar adalékanyagai agyunk csöndes gyilkosai. A New York Állami Pszichiátriai Intézet és a West Lafayette-i Purdue egyetem kutatói úgy vélik, agyműködésünk lassulásáért és az emlékezet gyengüléséért a junk food (szabadon fordítva: a szemét kaja) felelős. Terry Davidson professzor és társai szerint egyes generációk szabályosan „butára eszik magukat”.

Az alumíniumpor (a Smarties cukorka ettől a szervetlen pigmenttől lesz olyan csillogóan sokszínű) az Alzheimer-kór okozója lehet. „Napi 25 milligramm teljesen ártalmatlan” – mondják a gyártók, csakhogy egy friss brüsszeli tanulmány szerint a gyerekek napi 560 milligrammot is megesznek belőle.

A glutamát ízfokozó (Japánban umami néven ismert) oka lehet a depresszió, a Parkinson-kór, a szklerózis multiplex rohamos terjedésének. Szinte kikerülhetetlen, hiszen majdnem mindenben benne van: a hamburgerben éppúgy, mint a gyorsfagyasztott pizzákban, a csipszekben vagy a felvágottakban.

Hasonló „csöndes gyilkos” az aszpartám nevű mesterséges édesítőszer is. Gyakran álnéven (nutrasweet, canderel) bújik meg a diétás és light termékekben, cukormentes édességekben. Túladagolása koncentrációs zavart, hiperaktivitást okoz, ráadásul becsapja a szürke agysejtecskéket, melyek kizárólag glükózból nyerik az energiát, megzavarja az éhségérzetközpontot. Feledékenyek és lusták leszünk tőle.

Tudják ezt a gyártók is. A Nestlé, a Danone már egy évtizede keresi az agy Viagráját, az IQ-tablettát. Először butára etetnek bennünket, majd feltalálják az agyserkentő joghurtot. Arcfelvarrás helyett agyfelvarrás. Kell ennél jobb üzlet?

 Vinkó József - hetivalasz.hu

Szellem a fazékból - Gasztrotörténetek

Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.

Bolti ár: 3300 Ft
Kiadói akciós ár (20% kedvezmény): 2640 Ft
Heti Válasz Hűségprogram ár (40% kedvezmény) : 1980 Ft
Megjelenés: 2013 december
 
 

A szerző ajánlása:

„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek."

Kiadói kedvezményes árusítás:

Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu

Ha hinni lehet a tudósoknak (és miért ne lehetne?), lassan az lesz a legjobb, ha csak zöldséget és magvakat eszünk. Illetve mindent magunk főzünk frissen.

A tartósító-és édesítőszerek, az állagjavítók rákot okozhatnak, még akkor is, ha az Egészségügyi Világszervezet időről időre kiad megnyugtatásként egy-egy tanulmányt, amely szerint az aszpartám édesítőszer (E951) „teljesen ártalmatlan”, az azorubin (E122) nevű mesterséges színezék pedig „legfeljebb allergiát okozhat”.

A helyzet ijesztőbb. Mára napnál világosabb az ellentét ember és élelmiszeripar között: a tartósítószer, ami az élelmiszerek életét megnöveli, a miénket megrövidíti.

A frissen szedett barack két napig tartható el, a barackkonzerv két évig. Ez a lényeg. A félkész és késztermékekkel másfél ezer adalékanyag kerül a szervezetünkbe – állománymódosító, stabilizátor, ízfokozó, lisztkezelő szer, fényezőanyag, habzást-, tapadást gátló kotyvalék. Ezek asztmát, bőrgyulladást, fejfájást, hányingert, csontritkulást okozhatnak, némelyikük – főként más vegyületekkel reakcióba lépve – rákkeltő is lehet.

Ezt tudtuk.

Azt azonban kevesen gondolták, hogy étrendünk az agyműködésünket is befolyásolja. Voltak ugyan tanulmányok, amelyek bizonygatták, hogy ha növekszik a pocakunk, csökken az agyunk térfogata, magunk is éreztük, hogy a pocsék étel pocsék gondolatokat szül, ám hogy aki tasakos levest kanalaz, az visszarepül a kőkorszakba, aki meg tejszeletet nassol, visszaváltozik neandervölgyi emberré, azt tréfának tekintettük. Az embernek sok minden az agyára mehet: a szomszéd, a kánikula, a politika, de képtelenségnek tűnt a gondolat, hogy Európa lakóinak intelligenciahányadosa (IQ-ja) azért zuhant száz év alatt 15 százalékpontot, mert csipszet evett és kólát ivott. Az általános elbutulásért inkább a kereskedelmi televíziókat tartottuk felelősnek. Esetleg Havas Henrik tanár urat.

Most azonban sorra jelennek meg a tanulmányok, amelyek szerint az élelmiszeripar adalékanyagai agyunk csöndes gyilkosai. A New York Állami Pszichiátriai Intézet és a West Lafayette-i Purdue egyetem kutatói úgy vélik, agyműködésünk lassulásáért és az emlékezet gyengüléséért a junk food (szabadon fordítva: a szemét kaja) felelős. Terry Davidson professzor és társai szerint egyes generációk szabályosan „butára eszik magukat”.

Az alumíniumpor (a Smarties cukorka ettől a szervetlen pigmenttől lesz olyan csillogóan sokszínű) az Alzheimer-kór okozója lehet. „Napi 25 milligramm teljesen ártalmatlan” – mondják a gyártók, csakhogy egy friss brüsszeli tanulmány szerint a gyerekek napi 560 milligrammot is megesznek belőle.

A glutamát ízfokozó (Japánban umami néven ismert) oka lehet a depresszió, a Parkinson-kór, a szklerózis multiplex rohamos terjedésének. Szinte kikerülhetetlen, hiszen majdnem mindenben benne van: a hamburgerben éppúgy, mint a gyorsfagyasztott pizzákban, a csipszekben vagy a felvágottakban.

Hasonló „csöndes gyilkos” az aszpartám nevű mesterséges édesítőszer is. Gyakran álnéven (nutrasweet, canderel) bújik meg a diétás és light termékekben, cukormentes édességekben. Túladagolása koncentrációs zavart, hiperaktivitást okoz, ráadásul becsapja a szürke agysejtecskéket, melyek kizárólag glükózból nyerik az energiát, megzavarja az éhségérzetközpontot. Feledékenyek és lusták leszünk tőle.

Tudják ezt a gyártók is. A Nestlé, a Danone már egy évtizede keresi az agy Viagráját, az IQ-tablettát. Először butára etetnek bennünket, majd feltalálják az agyserkentő joghurtot. Arcfelvarrás helyett agyfelvarrás. Kell ennél jobb üzlet?

 Vinkó József – hetivalasz.hu

Szellem a fazékból – Gasztrotörténetek

Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.

Bolti ár: 3300 Ft
Kiadói akciós ár (20% kedvezmény): 2640 Ft
Heti Válasz Hűségprogram ár (40% kedvezmény) : 1980 Ft
Megjelenés: 2013 december
 
 

A szerző ajánlása:

„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek.”

Kiadói kedvezményes árusítás:

Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu