Magyar konyha – Fekete bárányfelhő

571

Gyerekkorom nyalánkságainak legkedveltebbje a szederhab volt. A szüleink a Balaton mellé küldtek egy ismerős családhoz nyaralni, és kikerülve a megszokott cukrászdai környezetből nagyon hiányzott az édesség.

A vasúti töltés mellett rengeteg vad szeder volt, aminek a szedése kínzóan kellemetlen munka. De a hatvanas években nem lehetett Túró Rudit kapni, úgyhogy vállaltuk az összeszurkált kezeket, lábakat, a lila foltokat, szakadásokat a ruhán, és a szidást, ami a szederszedés után járt. Kikönyörögtünk három tojásfehérjét, cukorral habbá vertünk, beleszórtuk a szedret, és pompás csemege volt. A szeder erőteljes, enyhén savanykás ízvilága jól illik sokféle süteményhez, tejszínhabos-zselatinos tortákhoz, palacsintához. A rózsafélék családjába tartozó szeder az egész világon elterjedt. Fogyasztását a görögök köszvény ellen javallották. Mélykék színe magas antociántartalmáról árulkodik. Az antocián gyulladásgátló, érvédő hatású, javítja az emlékezőképességet és szabályozza a vérnyomást. A szeder kimagasló A-, C- és E-vitamin-tartalmánál fogva erősíti a szervezet védekező képességét. Az ásványi anyagok közül kiemelendő foszfor- és vastartalma.

CSOKOLÁDÉPISKÓTA   (LISZTMENTES)

HOZZÁVALÓK:
  • 14 dkg 70%-os fekete csokoládé
  • 12 dkg porcukor
  • 9 dkg vaj
  • 9 dkg tojássárgája (4-5 db)
  • 11 dkg tojásfehérje (3 db)
  • 5,5 dkg kristálycukor
ELKÉSZÍTÉSE:

A vajat, az olvasztott csokoládét és a tojássárgáját elkeverjük a porcukorral. A tojásfehérjét felverjük a kristálycukorral. Összekeverjük a két anyagot. Papíron sütjük 10-12 percig 160 °C-on.

TEJCSOKOLÁDÉS KÁVÉMOUSSE

HOZZÁVALÓK:
  • 11 dkg tojássárgája (5-6 db)
  • 20 dkg 39%-os tejcsokoládé
  • 38 dkg felvert tejszínhab
  • 1 dkg zselatin
  • 4 dkg cukor
ELKÉSZÍTÉSE:

Három erős eszpresszót főzünk. A cukrot, a tojássárgáját a kávéval 85 °C-ig melegítjük. Hozzáadjuk a felolvasztott csokoládét és a zselatint. Ha visszahűlt 30-35 °C-ra, hozzákeverjük a felvert tejszínhabot.

FEKETESZEDER-ZSELÉ

HOZZÁVALÓK:
  • 25 dkg szederpüré
  • 8 dkg cukor
  • 1 dkg zselatin
  • kis rum, kevés citromlé
ELKÉSZÍTÉSE:

A szedret botmixerrel elpürésítjük, hozzáadjuk a cukrot, a citromlevet és a rumot. A zselatint kis vízben feloldjuk, felmelegítjük és a gyümölcspüréhez keverjük. Lapostányérba öntjük, hűtőben megdermesztjük.

ÖSSZEÁLLÍTÁSA:

Csokoládét olvasztunk, és ostyapernyét forgatunk bele. Kiöntjük lapos edénybe, és mielőtt megdermed, pogácsaszaggatóval köröket szúrunk ki belőle. Kisebb átmérőjűvel még kisebb köröket is készíthetünk a dekorációnak.

1. A csokoládépiskótát a forma aljára tesszük.
2. Kis szederlekvárral beleragasztjuk a ropogós csokilapot.
2. Ráöntjük a fele tejcsokoládés kávémousse-t.
3. Szederzselé-lapocskát helyezünk a félig töltött formába.
4. Befedjük a maradék mousse-szal.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Előfizetői ügyfélszolgálat:
Lakatos Anita
Tel.: (1) 461-1447
E-mail: elofizetes@magyarkonyhakiado.hu
Ügyfélfogadás: munkanapokon 8-16 óráig

Fizessen elő a Magyar Konyha Magazinra!


Előfizetési díjaink 2014-ben:

Éves előfizetés: 4700 Ft
Féléves előfizetés: 2600 Ft

Online előfizetés

Ajándékozzon Magyar Konyha Magazin előfizetést!

http://magyarkonyhaonline.hu – A Flag Polgári Magazin partnere

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu