A szocialista Magyarország a telefont a hatalomgyakorlás eszközének tekintették. Az állam 1962-ben a távközlés feladatát – csökkenő jelentőségű sorrendben – úgy határozta meg, hogy telefon „az államigazgatásnak, a honvédelemnek, a népgazdaság irányításának és ellenőrzésének, az egyes termelési ágak és vállalatok közötti gyors érintkezésnek, valamint a lakosság életszínvonal emelésének nélkülözhetetlen eszköze".