Csíksomlyó nem hódol be senkinek

Mert gondoljunk bele, vajon hogy fog most lezajlani a pünkösdi búcsú a Székelyföld szent helyén? Vajon lesz olyan „betiszásodott” anyaországi, aki két év konstans románozás és válogatott külhoni magyargyalázás után beteszi a lábát még Erdélybe? Lesz olyan, aki a gúnyhatáron kívül rekedt véreket semmibe vevő pártra szavazott, majd minden lelkiismeret-furdalás nélkül leruccan „román földre”, hogy csináljon két tucat szelfit a csíksomlyói nyeregben? Mert akinek nincs lelkiismerete, az majd meg is próbálja ezt tenni. De e képeslap régi, vádló magyarjai azt üzenik: ők csak maradjanak otthon, a vackukban. Egy a régi könyveket és a képeslapok lelkét is jól ismerő barátom írta a választási eredmény után, hogy neki a sok-sok döbbenet mellett az fáj a legjobban, hogy a katolikus világi értelmiség nagy része árulta el Magyarországot. És valóban, ezt mutatják most a híradások, a Facebook-bejegyzések és a kompromittált csoportképek is, no meg a római katolikus egyház részéről az a megmagyarázhatatlan bénultság, ami már tavaly mellbe vágta a közvéleményt. Természetesen arról az ordító nemtörődömségről van szó, ami ahhoz vezetett, hogy a Budapesthez Csíksomlyónál jóval közelebb fekvő Nagyváradon odáig jusson a premontrei rend, hogy annak főapátját törvénytelen kilakoltatással fenyegesse a román hatalom, mert nem állt ki mellette szinte senki sem. Ennek hatásait pedig ki kell elemezni, kiváltképp, hogy amikor ez az esszé íródik, még nem tudni, mi lesz Fejes Rudolf Anzelm O.Praem sorsa. Mintha csak Magyarország fátuma mutatkozna meg e nagyerejű, magára hagyott atya képében, akárhányszor csak reá gondolok. Mégis hogy fognak az érintettek elszámolni ezzel? Csíksomlyón ezeknek a magyarnak mondott egyházi és világi cserbenhagyóknak sincs mit keresniük ezután. Erdélyi magyarként írom ezt, van jogom hozzá. Persze szerintük a magamfajtának szavazni sem lenne szabad, meg lélegezni sem, meg képeslapot gyűjteni sem, meg a magyar hazát építeni sem, csak behódolni. Nekik, Brüsszelnek meg Bukarestnek meg még ki tudja, mely árulóknak Erdélyen belül. De ne feledjük, Ferenc pápa mondotta, aki ugyancsak megfordult Csíksomlyón, hogy ne folytassunk párbeszédet a sátánnal. „Jézus jól tudja, hogy a sátánnal nem lehet párbeszédet folytatni, mert olyan ravasz” – mondotta, és milyen igaza volt. Mit pazaroljuk épp most a nemzetépítő energiákat olyan lelketlen cinikusokra, akik menthetetlenek? A szentatya ráadásul e kijelentéséhez azt azért biztatóan hozzátette, hogy ilyenkor inkább védjük meg magunkat Isten szavával. És mint Horváth Béla nemrég megjelent könyvének címe is kimondja: Isten szava pajzs. Való igaz. Mindent fel kell használjunk pajzsként. Hiszen még mindig terjed a métely, ami múltat, jelent és jövőt is mérgezni hivatott. Ami felkent papjával először épp az oly sokat szenvedett ősi történelmi magyar városunkat, Nagyváradot becstelenítette meg, amikor román földnek nevezte azt ottjártakor. Régi képeslapjaink, nemzeti pajzsaink című publicisztikámban írtam arról, hogy a környező országok beteges reflexei közé tartozik, miszerint alkalmanként azt is le akarják tagadni, ami nyilvánvaló, amit Trianonban jogtalanul megkaptak Magyarországtól. Ez pedig nem más, mint történelemhamisítás. Épp olyan, amit a román diktátor, Ceausescu idején is elkövettek az erdélyi magyarsággal szemben. És itt záródik be a kör, itt mutatkozik meg, kivel is állunk most szemben. Csíksomlyónak ezért a világi és az egyházi tisztulás jelképévé kell válnia a Szűzanya védelme alatt. E hely ugyanis úgy vált a valódi magyarság találkozóhelyévé, hogy túlélte a nemzetet szétszakítani hivatott Trianont, az 1947-es párizsi békét, majd az 1949 és 1989 közötti zarándoklati betiltatást, amikor a búcsút csak „zárt körben”, a kegytemplomban lehetett megtartani. Csíksomlyó ereje mégis legyőzte az összes román „kedves vezetőt”, Ceausescuval az élen. A „magyar” zsebdiktátornak is jó lesz messzire elkerülnie tiszavirág-életű pályafutása során. Balázs D. Attila - www.magyarnemzet.hu