19.6 C
Budapest, HU
2025. július 7, hétfő
Apollónia
Kezdőlap 2017

Éves cikkek: 2017

Képtársak és társképek

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozatának

Elindult az Örök tél forgatása

Nagyon mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél – vélekedett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 10-én Fóton

Új igazgató a zenekar élén

A Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lesz a Nemzeti Filharmonikusoknak március 16-ától.

Az opera élő legendái

Két korszakos jelentőségű művésznő is jubilál az első tavaszi hónapban.

Megújult a Pannónia Stúdió

Átadták az egykori Pannónia Filmstúdió felújított otthonát március 9-én.

A Táncszínház új otthona

Március végéig elkészülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéhez,

Élvezetes, élő irodalomtörténet

A szerző a mesterséget belülről ismerő érdeklődéssel viszonyul pályatársaihoz

Új Generáció Trió 3 könyv együtt kedvezőbben

Róluk szól ez a könyv - a Főnix generációról - akik a hamvaiból fogják feltámasztani a romjaiban heverő világot.

Bomba a fürdőkádban

Időszerű ez?

Az Iszlám Állam – Terrorizmus 2.0

Történet, ideológia, propaganda
torna

Megújuló történelmi örökségünk

Ünnepélyes istentiszteleten adott hálát templomuk megújulásáért a felvidéki kisváros, Tornaalja református közössége és vendégeik.
nadasdladanykastely

Felújítják a Nádasdy-kastély belsejét és parkját

A historizmus korának romantikus stílusú nádasdladányi kastélyát 1873-tól az 1900-as évek elejéig építtette a Nádasdy-család.
imagescomplex600x430

Beethoven, Led Zeppelin, Tiësto

Vajon mi a közös Beethoven IX. szimfóniájában, Led Zeppelin Moby Dickjében és Tiësto Adagio For Strings című dalában?
belyegkiallitasa2

Nemzeti Bélyegkiállítás

Megnyílt a HUNFILA 2017 Budapest – 150 év című Nemzeti Bélyegkiállítás és Szalon 
torocsik-mari-es-erdi-tamas-chopin-es-pilinszky-estje-original-64644

Fokozatosan javul Törőcsik Mari állapota

Törőcsik Mari színművész kikerült az intenzív osztályról.