27.6 C
Budapest, HU
2026. június 29, hétfő
Péter, Pál
Kezdőlap 2017

Éves cikkek: 2017

Holt költők a kávéházban

Arany János, Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre

Új Kertész-műveket olvashatunk

A tervezett megjelenések között hangoskönyv, interjúkötet, monográfia, valamint több műfordítás is szerepel.

Elveszett örökség

Molnos Péter történész Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetét mutatták be november 8-án 

A New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott

Ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni.

Liba, tor, sok-sok bor

A Szentendrei Skanzenben november 11-12-én Szent Márton-napi népszokásokat elevenítenek fel, 

Az akció fedőneve: Lenin

Rendhagyó és különleges kiállítással kívánja lerombolni a Terror Háza Múzeum a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mítoszát.

Feledy Balázsé az M. S. mester-díj

M. S. mesterről személyéről a monogramon kívül szinte semmit sem tudunk. 

Tarkovszkij emlékeit láthatjuk

Andrej Tarkovszkij a filmtörténet megkerülhetetlen alkotója

Nemzeti Bélyegkiállítás

Megnyílt a HUNFILA 2017 Budapest – 150 év című Nemzeti Bélyegkiállítás és Szalon 
hudson

Müpában a jazz nagyágyúi

Izgalmas nyár vár a jazz rajongóira!
lugas12jokai-768x494

Angyalbakancs

Magyar konyha – Egy étel, amely csak vendéglőben létezik: a Jókai-bableves
041e6365bd08d8d4222acd0b8e98ed39

Ez történt Hollywood-ban…XXXV.

Előzetesek, poszterek, friss hírek várnak rátok. Főleg akkor, ha kíváncsiak vagytok a BAFTA győzteseire, a sárkányok nevelésére, a visszatérő Elm utcára, vagy a Karete Kid előzetesére. Nézzetek be, érdemes.
oplp

Magyar kárpitművészek Zágrábban

„Egy fontos művészeti világ fontos remekei”
8469c870d1a0d32f7774ec8b123a41ed

Filmklub 9. – Egy zsaru bőréért

Alain Delon is csatlakozott azokhoz a filmsztárokhoz, akik saját szereplésükkel (Eastwood, Manfredi, Sordi, Tognazzi) vagy a nélkül (Newman, Redford) filmet rendeznek. Az Egy zsaru bőréért című munkáját könnyen tekinthetnénk szerzői filmnek, hiszen Delon rendezte, s ő a főszereplője, társírója és producere is {...}

Ft
Richard ScarryBalfogások nyafogások Tesz-Vesz...

Ft
Patrick Mckeown - Catherine...

Ft
G. Fodor Gábor -...

Ft
Aurélie Chien Chow ChineMegsértődtemGaston...

Ft
Benkő LászlóMátyás király IV....