6 C
Budapest, HU
2025. december 4, csütörtök
Barbara, Borbála
Kezdőlap 2009 július

Havi cikkek: július 2009

Max konyhája – Kétféle chili szósz

Ki ne találkozott volna az édes chili szósszal a boltok polcain? Elkészíthetjük otthon is ezeknek a szószoknak a saját verziónkat. Pár dolog, amit akár a sarki kisboltban is beszerezhetünk, nem is macerás, és egy grillezésnél megkérdezni: kóstoltad már a chili szószomat?

A hét ikerfiú legendája

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

A süvetei körtemplom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Ez történt Hollywoodban…XI.

A hétvégén sem maradtok filmes hírek nélkül, írunk egy keveset a Book of Eli-ről, szóba kerül a Brothers, az új Harry Potter bevételekről is beszélünk, illetve van képünk az Iron Man 2 szereplőiről, olvassatok tovább…

Az én asztalom – Chateau Visz

Megpróbáltatásokkal teli életemből a gyerekkorom szép volt és felhőtlen. Egy azóta elsüllyedt Atlantisz utolsó rezervátumában, a harmincas évek félfeudális Magyarországán.

Max konyhája – Padlizsánkrém és ájvár

A család két kedvenc (grill)krémje, amit akkor is kell csinálni ha nem grillezünk, hiszen kenyérre is kenhető, mártogatható...stb. Egyszerre készítem a kettőt, mindegyikbe kell padlizsán, és ha már egyszer koszolok, akkor meg mindegy. 

Röpülj, madár, röpülj…

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

A szalonnai templom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Kritika – Közellenségek (Public Enemies)

A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át a meghívót, így egyértelmű volt, hogy nem mondunk nemet, és megnézzük közös filmjüket. Ha kíváncsiak vagytok a véleményünkre, olvassatok tovább…

Max konyhája – Tóth burgonyasaláta

Nyár és grillezés. Ezek a fogalmak egybeforrnak. Nem a grillezés fortélyaiba szeretnék elmerülni, hiszen arra minden „grillmesternek” saját titkos receptúrája van, kezdve a pácolástól egészen a sörrel (főleg belsőleg) locsolt sütésig. Inkább a köretekhez és salátákhoz szeretnék segítséget nyújtani.
rfb

Opera a Tisza-tó partján

A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál többek között az opera, a keréképár és a csónakázás szerelmeseit várja július 28-tól 30-ig a Tisza-tó partján.
1e8f75f430a80ff2a575db46ec74b70a

Kritika – Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték

Krimirajongóknak kötelező, de egyébként is megér egy estét a Sherlock Holmes 2. A látványvilág lehengerlő, Robert Downey Jr. és Jude Law összjátéka tökéletes, a sztori pedig pörög rendesen. Klasszikus kritika helyett következzen egy kis mozi utáni árnyjáték: Holmes és Watson vajon mit szólna a Guy Ritchie-féle folytatáshoz?
lugas14vangogh-768x560

Mozi-vászon

Vincent van Gogh utolsó napjai.
483bd75034fa67e072aa3ba468ecbda3

A női fürdőruhatrendek évszázadai 2.rész

Idén júliusban volt 66 éve, hogy a bikini először sokkolta a világot és - bármennyire is protestált szinte egy emberként az amerikai női társadalom - rövidesen meghódította az európai tengerpartokat és strandokat.
colorourcollectionsfb1200x630p600x551

A színezés művészete

Még lehet csatlakozni a közösségi oldalakon a #ColorOurCollection (Színezd ki a kollekciónkat) kampányhoz.

Ft
Anne ApplebaumAutokrácia Rt.Diktátorok, akik...

Ft
Yuval Noah HarariA világ...

Ft
Ungváry ZsoltMátyás az igazságos- ...

Ft
Steiner KristófGumimatrac a Gangeszen...

Ft
Adriana Babeti - Oana...