Megújul az Operaház

230

A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban december 5-én megtartotta évi második rendes közgyűlését.

Köszöntőjében dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár méltatta a kormányzat és az MMA együttműködését, ezután előterjesztéseket fogadott el a közgyűlés a köztestület munkájáról, valamint az alapszabály módosításáról.

A Magyar Művészeti Akadémia 2016. december 5-én megtartotta évi második rendes közgyűlését. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy a kulturális igazgatás és a Magyar Művészeti Akadémia közös célokkal végezte munkáját az elmúlt években és így lesz ez a jövőben is. Kiemelte: hathatós bérfejlesztés lesz a kultúra területén is, táncművészeti életjáradékot kapnak a legalább 25 évet szolgáló művészek, és 2017-ben 10 százalékkal emelkedik az akadémikusi életjáradékok összege is.

Több kulturális célú fejlesztés mellett teljeskörűen megújul az Operaház és a Budai Vigadó, valamint jelentős fejlesztésen esik át az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum is. A vidéki színházak fejlesztésére, épületeinek rendbehozatalára szintén nagy összegeket szán a kormány a közeljövőben.

Köszöntőjében az államtitkár kitért az emlékezetpolitikára és a kitüntetéspolitikára is. Emlékeztetett: a Bartók-évre, a Zrínyi-évre, az I. világháborús emlékévre, valamint az 1956-os emlékévre számottevő források jutottak, és ezeket az évfordulókat – többek között a Magyar Művészeti Akadémiának is köszönhetően – méltóképpen ünnepelhette meg az ország. A kulturális ágazat elismeréseiről szólva a Martin György-díj létrehozását említette Hoppál Péter, amelyet a népművészet területén adományoz a jövőben a tárca – s ebben az EMMI és az MMA elnöksége is sikeresen együttműködött. Végül kitért arra is: az Építészeti Múzeum gyűjteményes anyagának gondozása 2017. január 1-jével az MMA feladatkörébe kerül át.

A közgyűlésen Marosi Miklós építőművész, az MMA rendes tagja bemutatta a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyházának és próbacentrumának tervét, majd átadták a 2016. évi tagozati díjakat. A testület tagjai elnöki és testületi tájékoztatókat hallgattak meg a 2016. májusi közgyűlés óta eltelt időszakról: az elnök és az elnökség munkájáról, a tagozatok munkájáról és a bizottságok munkájáról.

Ezután terjesztették elő és fogadták el a Magyar Művészeti Akadémia elnökének a köztestület 2015. évi munkájáról szóló, a kormány számára készített tájékoztatóját; a Magyar Művészeti Akadémia elnökének a köztestület 2014–2015. évi munkájáról és a magyar művészeti élet általános helyzetéről szóló, Országgyűlés számára készített beszámolóját; valamint a Magyar Művészeti Akadémia Alapszabályának módosítását.

A közgyűlést lezárva tájékoztató hangzott el a Magyar Művészeti Akadémia 2017. évi művészeti, szakmai programtervéről. Fekete György, az MMA elnöke örömét fejezte ki, hogy hamarosan átadják a budai Hild-villa, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének leendő otthona, továbbá kiemelte, hogy 2017. április 24-én megnyílik az MMA már negyedik – iparművészeti és tervezőművészeti – Nemzeti Szalon tárlata a köztestület intézményében, a Műcsarnokban.

A közgyűlésen emellett tagozati díjakat is átadtak: Alföldyné Dobozi Eszter költő – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Illyés Gyula-díját; Bántainé Sípos Éva zenetanár – a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díját; Bárd Johanna grafikusművész – a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti-díját; Borbély Jolán néptánckutató, etnográfus, pedagógus – Dr. Erdélyi Zsuzsanna-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti-díját; Gyöngyössy Katalin színművész – a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti-díját; Kelemen Károly festőművész, szobrászművész – a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti-díját; Kilián István irodalomtörténész – Cs. Szabó László-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti-díját; Szilágyi Lenke fotóművész – Szőts István-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti-díját és Szövényi István építész – a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti-díját kapta. A Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait évente egy alkalommal adja át a köztestület, tagozatonként egy-egy személynek. A díjat a tagozatok ítélik oda, az elismerés 1 millió forinttal jár.

A 2016. december 5-i közgyűlés tagozati díjazottjai:

Alföldyné Dobozi Eszter költő – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Illyés Gyula-díja

Dokumentarista és szociográfus, akinek 1978 óta 12 önálló kötete mellett folyóiratokban számos esszéje és tanulmánya jelent meg. Már 1995 óta a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatótanára. Kiemelkedő költői, írói munkásságáért és a magyar zeneoktatásban végzett több évtizedes felelős iskolaszervezői, pedagógusi helytállásáért ítélte számára a díjat az MMA Irodalmi Tagozata.

Bántainé Sípos Éva zenetanár – a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díja

A Zeneművészeti Tagozat idei díjazottja számára a szolfézs-, a zeneelmélet- és a zongoratanítás mindig is szerves egységet alkotott, de nem csak egymással kölcsönhatásban. A muzsikus léthez elengedhetetlenül szükséges, de még a zenei közgondolkodásban is gyakran csak háttérként tekintett tárgyak tanítása során számára a középpontban mindig is elsősorban a zene és a növendék állt. Századik életéve felé közeledve, a mai napig töretlen kíváncsisággal, érdeklődéssel fordul volt tanítványain keresztül a zenei kérdések felé.

Bárd Johanna grafikusművész – a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti-díja

Bárd Johanna Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, aki a Szép Magyar Könyv elismerést huszonnyolc alkalommal nyerte el munkáival. Könyvei, katalógusai egyediek, érzékenyek, személyre szabottak, karakteresek, jól megkülönböztethetőek. Könyvkülönlegességeivel tette élményt adóan emlékezetessé a nemegyszer szokatlan struktúrába szervezett sajátságos művészi megközelítését.

Borbély Jolán néptánckutató, etnográfus, pedagógus – Dr. Erdélyi Zsuzsanna-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti-díja

A Kárpát-medencei néptáncok gyűjtésének és kutatásának legendás alakja, generációjának kiemelkedő tudományos és közösségi személyisége. Népművészek nemzedékeit nevelte ki, példa- és iránymutatása, szakmai pályafutása csaknem hetven éve meghatározó népi kultúránk értékeinek feltárása és továbbéltetése terén.

Gyöngyössy Katalin színművész – a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti-díja

Jászai Mari-díjas, érdemes művész, aki 1963–1969 között a Szolnoki Szigligeti Színház színésze volt, majd 1969–1970 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, míg 1970–1972 között a József Attila Színháznál szerepelt, és 1972–1978 között újra a Miskolci Nemzeti Színház, 1979–1981 között pedig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Majd 1981 óta a győri színház tagja, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja. Kiemelkedő, aktívan dolgozó művésze társulatának, aki biztos, értékmutató személyiségével meghatározó, példaértékű munkájával a vidéki színjátszás kiváló színésznője.

Kelemen Károly festőművész, szobrászművész – a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti-díja

Művei hihetetlen energiát sugároznak, szín és formagazdag festőiségük arról tanúskodnak, hogy alkotói tartalékai szinte kimeríthetetlenek. Hatalmas életművének darabjai számos jelentős külföldi kiállításon és múzeumok gyűjteményeiben bizonyították, hogy a nemzetközi mezőnyben is versenyképes, nagyhatású művek.

Kilián István irodalomtörténész – Cs. Szabó László-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti-díja

A Magyar Tudományos Akadémia irodalom- és kultúratudományok doktora, a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Régi Magyar Irodalom Története Tanszékének nyugalmazott vezetője, professor emeritus a hivatásos színjátszás előtt keletkezett iskoladrámák, régi magyar színjátékok legavatottabb kutatója. Vizsgálatai és elemzései középpontjában a teátrális szertartáselemek, akadémiák, declamatiok, színjátékok, drámák, utóbbiak sorában a magyarországi barokk dráma és barokk színház állnak. Életművének meghatározó darabjai a magyar színjátszás történetének nélkülözhetetlen forrásai. Lassan három évtizede, hogy 1988-ban kezdeményezésére és szervező munkája segítségével elkezdődött a háromévente megrendezendő nemzetközi Dráma- és Színháztörténeti Szimpózium.

Szilágyi Lenke fotóművész – Szőts István-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti-díja

Képein nem a valóságot örökíti meg, hanem a benne létező világnak a külvilágban megtalált jelenségeit fényképezi, olyan művet készít, mely a saját képi nyelvén beszél. Míg 1999-ben Balogh Rudolf-díjat, 2007-ben Magyar Fotográfiai Nagydíjat kapott, valamint érdemes művész lett, majd 2012-ben kiváló művész. Művészi munkássága elismeréseként ítélte oda a Szőts István-díjat az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata.

Szövényi István építész – a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti-díja

Négy évtizedes munkásságát arra áldozta, hogy a szövetszerkezetnek nevezett építési rendszert és építési módszert, Sámsondi Kiss Béla építész-konstruktőr találmányát – ami akár „hungaricum”-nak is nevezhető – életben tartotta és több élő szabadalommal fejlesztette. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata nagyra becsüli és értékeli küldetéses munkásságát, melynek méltó elismeréseként adományozza részére a díjat.

Fotó: Magyar Állami Operaház Facebook-oldala

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu