Átadták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

280

A társulat titkos szavazása alapján ifj. Vidnyánszky Attila vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínházban december 30-án. A Ruttkai Éva emlékére alapított díjat minden évben a színművésznő születésének évfordulója alkalmából, december utolsó hetében adják át annak a művésznek, aki az adott évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.

2018.01.01

Újévköszöntő népművészeti gálát rendeznek január 6-án a Müpában. A műsor a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villant fel részleteket az új esztendő hagyományaiból, több száz éves följegyzésekből, dallamokból is válogatva. A „Halljátok, mit ajkim zengenek…” című műsort Pávai István szerkeszti, a rendező Mihályi Gábor.

 
2017.12.31

A Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor december 29-ei döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített. A táncegyüttesek kategóriájában a Kalotaszeg Legénytársulat, szóló- és párostánc kategóriában Fodor Mátyás, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Pósfa Zenekar, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig a Pendely Énekegyüttes vehette át a kettő-kettőmillió forintos nyereményt.

 
2017.12.31

Kettős fogás címmel könyv jelent meg Deseő Csaba hegedű- és brácsaművész gazdag pályájáról. A jazzben és a klasszikus zenében egyaránt nagy sikereket elérő 78 éves muzsikus több mint három évtizeden át, 1966-tól 2000-ig járta a világot az Állami Hangversenyzenekarral (ÁHZ, ma Nemzeti Filharmonikusok), miközben szinte a kezdetektől, a hatvanas évek elejétől meghatározó alakja volt a hazai jazzéletnek. A dokumentumértékű, archív fotókat is tartalmazó életrajzi könyv a Gramofon Könyvek gondozásában jelent meg.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu