A Jóisten nem demokrata

Nem azt mondom, hogy minden magyar színésznek feltétlenül szívtiprónak és teniszbajnoknak kell lennie, de az biztos, hogy a régiek inkább ilyenek voltak, mint semmilyenek. Szegény Bubik István például nem a sajtón keresztül üzengetett, amikor baja támadt egy zugfirkásszal, hanem odalépett hozzá, és elégtételt vett a sértésért, ahogyan azt jobb időkben is megtették az úriemberek. Latinovits Zoltán sem rejtette véka alá, hogy mit gondol arról a piócarétegről, amelyik szántszándékkal a sír felé taszigálta őt és a hazát. Sorolhatnánk a történeteket Csortos Gyulától kezdve Őze Lajosig, és ezeknek a történeteknek talán soha nem lenne végük.

Abban megegyezhetünk, hogy a színházi előadás ünnep. Lelki emelkedettséget érzünk, amikor belépünk Thália papjaihoz. Ahogyan annak idején a református gyülekezetünkben G. nagytiszteletű úr mondta az úrvacsora vétele előtt: miután magatokat illendően előkészítettétek, járuljatok az Úr asztalához… Így van az ember a színházzal is. Ezért veszünk sötét ruhát és nem pulóvert, ezért igyekszünk tájékozódni, ráhangolódni az előadásra, és ezért nem merünk még szipogni sem, nemhogy kiabálni előadás közben a nézőtéren.

Legalábbis én így gondolom. A krétakörös Gulyás Márton viszont nem így gondolja. A krétakörös Gulyás Márton színházi „ügyvezető”, csak éppen a színházi közönség nem érdekli. Amikor a közönség megtapsolja Markó Ivánék premierjét, és a katarzis éppen zajlik fenn és lenn, akkor jön Gulyás Márton, és mindent elront. Persze, nem egészen úgy, ahogyan ő hiszi, hiszen nem Markóéknak visz be egy balegyenest, leginkább saját magából csinál címeres ökröt. És mennyire szánalmas, hogy amikor a rendezők kilökdösik, rögtön sipákolni kezd, hogy hozzá csak rendőrök nyúlhatnak, más nem. Merthogy ő nem kapott annyi költségvetési pénzt, mint Markó, pusztán ennyi a baja ennek a szegény embernek.

Markó Iván a Hír TV-ben jól mondta: a Jóisten nem demokrata. Nem egyformán mér tehetséget, tudást. Folytassuk mi a gondolatmenetet: két szempontból is teljesen nyilvánvaló, hogy miért Markó Iván, és nem mondjuk a Krétakör kapta a szóba jöhető támogatás nagyobb hányadát. Markó nevét New Yorktól Canberráig, és Jeruzsálemtől Párizsig tisztelettel emlegeti a nagyvilág. Markó Iván valaki, sőt nem akárki. Gulyás Mártont jelenleg onnan ismerjük, hogy rákvörös arccal felugrál az előadás végén, hangosbeszélőbe vartyog, és pénzt követel. Pompás. De nemcsak pompás, roppant színvonalas is.

Hogy jönnék én ahhoz, hogy a botrányokozót helyreigazítsam, de azt azért tisztázzuk, hogy ember ilyet nem tesz. Még amikor valódi diktatúra is dúl a honban, a helyes attitűd lehetősége akkor is adott: a színész teniszezik, a balett-táncos turnézik. Egyet nem teszünk, akár diktatúra van, akár nincs: Thália szentélyét nem szentségtelenítjük meg.

Bárdy György, Latinovits, Őze és a többiek magukat illendően előkészítve járultak a színházba. Pusztán azért, mert emberek és művészek voltak. Gulyásék Mártonjának nem tanították meg, hogy vastaps közben nem böfikézünk.

Igenis, létezik határsértés: odamenni, felugrálni, bekiabálni, szégyenletes, lumpenproli magatartás. A régi színészek szóba sem álltak a magadfajtáddal, Gulyás Márton. Olyan vagy, mint a Bajnokok Ligája döntőre befutkosó meztelen idióták: ilyenkor a rendező elfordítja a kamerákat, hogy a hülyék ne élvezhessék a rivaldafényt.

Ezt a cikket sem azért írtuk, hogy neked és forintosítható vágyaidnak teret engedjük, hanem, hogy leszögezzük: pályád csúcsára értél. Ennél nagyobb dobásod – beleértve eddigi és jövőbeni rendezéseidet – már nem lesz. A másodperccel kötöttél szövetséget, és rajtavesztettél.

Pokolian rossz érzés, de Markó Iván neve viszont örökre fennmarad. Mert a Jóisten nem demokrata, tudod?

Szentesi Zöldi László – magyarhirlap.hu