Plakátművészet előtérben

274

A magyar gazdaság növekedésében jelentős szerepe van a kreatív szektornak, melynek fontos szegmense a plakátművészet

– mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a PosterFest | BudaPest 2016 központi plakátkiállításának ünnepélyes megnyitóján november 3-án. A három részből álló tárlaton az emlékezés, az egyedi ötletek, a humor és az irónia is középpontba kerültek. A PosterFest | BudaPest 2016 központi kiállításának megnyitó ünnepségén Pinczehelyi Sándor, a tárlat egyik kurátora elmondta: a Magyar Plakát Társaság a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával rendezte meg az eseményt, mely a plakát ünnepeként az új magyar plakátról, a plakát ügyét sajátjának érző hazai kezdeményezésekről, a műfajt ápoló intézményekkel, szervezetekkel való hatékony együttműködésről és a szakmát művelő művészgenerációk közösségéről szól. A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy november 3. és 25. között előtérbe kerüljön a plakátművészet – hangsúlyozta, majd hozzátette: a PosterFest | BudaPest 2016 nem egyszerűen egy kiállítás, hanem eseménysorozat, amelynek középpontjában a plakát műfaja áll. A központi kiállítás és a fesztivál alapötletét a Magyar Plakát Társaság egyetemisták számára kiírt, az 1956-os forradalom 60. évfordulójához kapcsolódó plakátpályázata adta, melyhez kapcsolódóan hazai és külföldi plakátművészek alkotásait is örömmel fogadták – jegyezte meg a kurátor.

Pinczehelyi Sándor elárulta, hogy a központi kiállítás, melynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campusának Gömb aulája ad otthont, három részből áll. Az első tematikája az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójára történő megemlékezés, melyre a szervezők tervezőgrafikát tanuló egyetemi hallgatók alkotásait várták. A beérkezett tervekből 68 hallgató 81 plakátját állították ki. A második részben a pályázatra hivatásos magyar grafikusművészek által készített kulturális, kereskedelmi, közérdekű és autonóm témákban készült plakátok láthatók, összesen 44 művész 77 alkotása. Ebben az egységben szerepel az eseményt szervező Magyar Plakát Társaság 22 tagjának 110 műve, valamint a társaság nemrég elhunyt alapító tagjának, sok kortárs tervezőgrafikus mesterének, Balogh Istvánnak 15 alkotása, amely egyben tisztelgés az életműve előtt is. A kiállítás harmadik részében a világ legkiválóbb plakátművészeinek művei szerepelnek. A 40 külföldi művész 60 plakátja megmutatja a hazai közönségnek és a szakmának, hogy milyen gondolatok, ötletek és technikai megoldások mentén alakul a műfaj.

DSC_5635_Copy

A kiállítás rövid bemutatása után Pinczehelyi Sándor átadta a szót dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak, aki ünnepélyes megnyitó beszéde elején köszönetet mondott a Magyar Plakát Társaságnak és minden alkotónak, akik művészetükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar kultúrának nemzetközi hírneve legyen. A mindennapi életben a plakát nem úgy van jelen, mint művészeti termék, mégis fontos kiemelnünk, hogy minden plakátnak fontos szerepe és üzenete van, melyre ez a kiállítás is rámutat. A PosterFest | BudaPest 2016 központi kiállításán látható alkotások fontos mondanivalóval szolgálnak és felhívják a figyelmet arra, hogy „’56 üzenete felértékeli magyar mivoltunkat” – emelte ki dr. Hoppál Péter. A magyar gazdaság növekedésében is jelentős szerepe van a kreatív szektornak, melynek fontos szegmense a plakátművészet – tette hozzá, majd elmondta: a plakát fontos üzeneteket képes közvetíteni, ezért kívánja, hogy a plakátművészetre, a grafikusművészetre nagyobb figyelem irányuljon.

DSC_5564_Copy

A megnyitó ünnepség zárásaként Pinczehelyi Sándor átadta a legjobb alkotásoknak járó díjakat, melyeknek odaítéléséről háromtagú zsűri – Kapitány Attila grafikusművész, Michel Bouvet grafikusművész és Orosz István grafikusművész – döntött. A 60 év | 1956 plakátokon elnevezésű pályázat harmadik helyezettje Dancs Réka, második helyezettje Tótok Bálint, első helyezettje pedig Lizom Dávid lett. A Kulturális, kereskedelmi, közérdekű, print (autonóm) plakátok pályázat harmadik helyezettje Faniszló Ádám, második helyezettje Herbszt László, első helyezettje pedig Rozmann Ágnes lett. A díjazott alkotások mellett számos izgalmas és egyedi mű tekinthető meg a tárlaton, melyek között vannak humoros, ironikus és elgondolkodtató alkotások is, egy azonban közös bennük: mind súlyos mondanivalóval szolgálnak.

DSC_5528_Copy

A központi kiállítással párhuzamosan a PosterFest | BudaPest 2016 keretében több rendezvény is várja az érdeklődőket Budapesten. A Budapesti Metropolitan Egyetem Rózsa utcai campusán november 4-étől látható a Best of Metropolitan című tárlat, a Józsefvárosi Galériában november 4-étől magyar és lengyel művészek 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készült műveit lehet megtekinteni, az A38 Hajó Galéria Underground Images című kiállításán pedig neves külföldi művészek munkáit láthatják az érdeklődők november 15-étől. A PosterFest | BudaPest 2016 újra életet lehel a plakátba, és megmozgatja a városlakókat is: célja, hogy a plakát ismét reflektorfénybe kerüljön.

Tóth Eszter

Fotó: Csákvári Zsigmond

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu