Kezdődnek a Nyári Játékok

301

A Pinceszínház Eger július 15. és augusztus 19. között rendezi meg a VI. Egri Érsekkerti Nyári Játékokat, melynek keretében 32 felnőtt- és 40 gyermekelőadással várják a színház szerelmeseit.

A programsorozat első napján, július 15-én a Francia rúdugrás című vígjátékot tekintheti meg a közönség.

Újdonságként lesz látható a VI. Egri Érsekkerti Nyári Játékokon a Mohácsi István által rendezett Francia rúdugrás című darab, mely egy szexuál-parapszichológus guru és páciensei történetét meséli el humorral fűszerezve. A műsorban szerepel továbbá a Stílusgyakorlatok című előadás, mely egyetlen banális történet kilencvenkilenc-féle variációját sorakoztatja fel. Ismét látható lesz a tavalyi játékokon is nagy sikerrel játszott musical, az Annie, az utóbbi évek legsikeresebb vígjátéka, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, valamint egy magyar, kortárs zenés vígjáték, a Csoportterápia.

A Pinceszínház Eger nemcsak a felnőttekre, hanem a gyermekekre is gondolt, a programkínálatban a vígjáték, a musical és a film-történet mellett a zenés mesejáték is szerepel. A Trapiti egy kedves történet a szeretetről és az önfeláldozásról, melyben Kavicsvár polgárait nagy veszély fenyegeti: a gonosz Kukta Gerozán, varázsfakanala segítségével bele akarja őket keverni a Mindent Elfelejtő Mesébe. Szerencsére a lakóknak helyén a szíve, és még mielőtt teljesen elszürkülne városuk, felveszik a harcot a felejtés ellen. Hősies küzdelmükben segítségükre van egy nagy kondérnyi tökfőzelék, és egy huncut manó, Trapiti. Pálfi Zoltán rendezésében a Pinokkió egy hagyományos, követhető gyermekelőadás lesz. A fából faragott kisfiú hihetetlen, mulattató és tanulságos kalandjai olyan világba csalogatják a publikumot, amely – bár mesebeli – valóságos problémákat boncolgat. A mesejátékot, a kedves dalok, a színes, látványos jelmezek, a humoros helyzetek és figurák teszik a kicsik és a nagyok számára is felejthetetlen élménnyé.

Pinokkio

„Lehet bármilyen a láda, lehet kék, vagy narancssárga, lehet lyukas, lehet tele, a lényeg, hogy mit raksz bele” – így hangzik a Hoppláda üzenete, ami egy különleges mesejáték barátságról, árulásról, bocsánatkérésről és megbocsátásról. Egy fantasztikus történet arról, hogy nem minden az, aminek látszik, és nem mindenki az, akinek mondja magát. Egy szívhez szóló előadás arról, hogy senki sem tökéletes, de nem is ez a lényeg. Hogy mindannyian hibázhatunk, ám ha képesek vagyunk felismerni és bevallani a hibáinkat, minden jóra fordulhat. Csukás István csodálatos mesedarabja, az Ágacska örökérvényű emberi kérdéseket vet fel, és egyben válaszokat is felmutat, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezetes, szórakoztató módon. A mindenkit foglalkoztató problémákon túl, szól még a barátság, a szeretet, az összetartozás és a felelősségvállalás fontosságáról. Mindezt olyan egyszerű bájjal és humorral, hogy észre sem vesszük, nagyon fontos dolgokra jöhetünk rá, ha szeretünk együtt játszani az alkotókkal. És ugyan ki ne szeretne? Hisz – ahogy a darab legfontosabb mondatában is elhangzik – „együtt hisszük és együtt álmodjuk az életet”.

Hopplada2

A VI. Egri Érsekkerti Nyári Játékok július 15. és augusztus 19. között összesen tíz színdarabbal, valamint számtalan zenés és interaktív mesejátékkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A részletes program az alábbi linken érhető el:

http://egriersekkertijatekok.hu/esemenyek/

Forrás: egriersekkertijatekok.hu

Fotók: egriersekkertijatekok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu