Fesztivállal indul a nyár

574

Több mint száz programmal, zenei, színházi produkciókkal és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál

június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban. A Kultúrák és kontinensek találkozója mottóval megvalósuló összművészeti fesztivál a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet. Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény május 16-ai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei nyár kínálatában hangsúlyosabban jelenik meg a zene, mint a színház. Kiemelte azonban a Városmajori Színházi Szemle programját, amelyben hat előadás: vidéki és határon túli színházak produkciói, zenés előadások és komédiák is szerepelnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a szezont június 9-én Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuóz fellépésével, Hamar Zsolt vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg a reformáció 500. évfordulója jegyében. Az ünnepi Mendelssohn-estet a Nemzeti Filharmonikusok tavaly elhunyt alapító-igazgatója, Kocsis Zoltán emlékének ajánlják. A fesztiválon a Porgy és Bess című művet operakoncert formájában mutatják be amerikai énekesek közreműködésével. Az Evita és a Doktor Zsivágó című musicalt is műsorra tűzik, és folytatódik az Operagála világsztárokkal című sorozat, amelyben idén Ailyn Pérez amerikai szopránt, Gabriele Viviani olasz baritont és Ramé Lahaj albán tenort hallhatja a közönség.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellép a Béjart Ballet Lausanne is Balett az életért című produkciójával. Verdi A trubadúr című művét pedig Dinara Alieva, Riccardo Massi, Komlósi Ildikó és Kálmándy Mihály szereplésével tűzik műsorra. A Kultúrák és kontinensek találkozója mottóval megvalósuló összművészeti fesztivál, amely a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet, az idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál programokat. A Margitszigeten olyan neves előadók is fellépnek, mint a német-ghánai származású soul énekesnő, Y’akoto, az amerikai The Hot Sardines jazz-swing zenekar, a kanadai Cirque Éloize cirkusz-színház, vagy a dél-afrikai Soweto Gospel Choir.

18794c339f726f0dc7ae55a6c179ba6c_L
A Monarchia bálja

A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel. A szimfonikus filmzenekoncert-sorozat keretében Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Radics Gigi, Szabó Ádám és Serbán Attila közreműködésével lesznek hallhatók különböző filmslágerek. Bán Teodóra kiemelte, hogy augusztus 20-án a Virtuózok új tehetségei és sztárvendégeik köszöntik a nemzeti ünnepet. A Margitszigeti Víztorony műemlék épületében a vizes világbajnoksághoz kapcsolódva helytörténeti kiállítást mutatnak be, a Víztorony udvara pedig négy alkalommal Jazzy Tower koncerthelyszínné változik. A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 22. és július 11. között bemutatkozik a nyíregyházi, a miskolci, a szombathelyi, a kecskeméti, a csíkszeredai és a szabadkai társulat. Az előadásokat Tasnádi Csaba, Szőcs Artur, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Lendvai Zoltán és Béres Attila rendezte.

ddfb9b15e570a6169be22cf2dc69112e_L
Sztárcsinálók

Látható lesz a Sztárcsinálók című musical és a Group’n’Swing Holdfény Mulató című produkciója. Gyulai Júlia a Coincidance Társulatával a Fairplay – Sportóriások legendája című táncelőadást mutatja be. Újra műsorra tűzik az Így szerettek ők című koncertszínházi előadást Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, valamint a szerzők, Nyáry Krisztián és a Kaláka együttes közreműködésével. Minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokat tartanak, emellett augusztus végéig csaknem 20 világzenei, klasszikus- és könnyűzenei koncertet kínálnak a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Budapesti Nyári Fesztivál fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A fesztiválról bővebb információ a www.szabadter.hu oldalon található.

Forrás: MTI

Fotó: szabadter.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu