A kaméleon látogatása

341

Az amerikai színész a Műcsarnokban idézte fel az ikonikus képeket újraalkotó portrésorozat kihívásait.

Eddig több mint 12 ezren látták a Műcsarnokban Sandro Miller Malkovich Malkovich Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek című, június 3-ig nyitva tartó kiállítását, amelyre a képeken megörökített színész is ellátogatott.

Sandro Miller bő három évtizede meghatározó alakja az amerikai fotográfiának, a tárlat pedig sajátos főhajtás a fotó- és filmtörténet nagyjai előtt: John Malkovichcsal együtt, akit a 21. század egyik legnagyobb amerikai színészeként tarthatunk számon, újrajátszotta, újrarendezte a fotótörténet ikonikus képeit.

Minden fotón John Malkovichot látjuk, aki hol Albert Einstein, hol Che Guevara, hol John Lennon vagy Andy Warhol képét ölti magára. Ennek a portrésorozatnak az eddigi legteljesebb változata látható most Budapesten, ahol a Report on the Blind című előadásával színpadra állt a legendás színész is, előtte pedig tárlatvezetést tartott a Sandro Millerrel közösen jegyzett fotókiállításon.

Mint hangsúlyozta, Sandro Miller fanatikus tisztelője a fotográfia legnagyobbjainak. Közös portrésorozatuk műhelytitkaiból felidézte, hogy a hosszas előkészületek két vonalon indultak: egyrészt fel kellett kutatniuk az eredeti jelmezek, kellékek hű másait, másrészt meg kellett tervezni és elkészíteni a szükséges maszkokat, sminkeket.

Az amerikai színész a Műcsarnokban idézte fel az ikonikus képeket újraalkotó portrésorozat kihívásait
Fotó: Kurucz Árpád

Hangsúlyozta, hogy mindez nem-csak két ember munkája, hanem egy egész csapaté, hiszen a fotókon a frizurának, a ruhának, a háttérnek is pontosan egyeznie kell az eredetivel, mert Sandro Miller nem végez semmilyen utólagos korrekciót a képeken.

A színészi-modelli munka során ő maga először azt keresi mindegyik fényképen, mik lehetnek a nehézségek az ábrázolt figura megszemélyesítésében, majd memorizálja a fotót, és próbálja elképzelni, mire gondolhatott az eredeti kép modellje. Ezekre a portrékra festményként tekint, akár a színpadi játékra is.

– A színésznek estéről estére egy szabadkezes vonalrajzot kell készítenie, majd azt megtöltenie élettel, hogy mindig a közönség szeme láttára jöjjön létre a csoda, amelynek a részesévé válik – fejtette ki John Malkovich.

Bette Davis portréját volt a legnehezebb megformálnia. – Ő egy picike hölgy hatalmas hajjal és tekintettel, és egészen elképesztő kisugárzása van – mondta a színésznőről, akivel egy európai repülőjáraton találkozott személyesen. John Malkovich kedvence az „Egypetéjű ikrek” portréja, legkönnyebb feladatnak pedig Andy Warhol, Mick Jagger és Albert Einstein portréjának újraalkotását találta.

www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu