Egy legendás regény és film új színpadi változatát mutatja be szombaton a Vígszínház: A lovakat lelövik, ugye? című darabban szinte a teljes társulat színpadra lép.
Horace McCoy regényéből, amelyből 1969-ben film is készült Sydney Pollack rendezésében, a Vígszínházban különleges előadás született, amelynek a zene, a tánc és a szöveg egyformán fontos eleme.
A történet szerint egy fürdőhelyen maratoni táncversenyt rendeznek, ahol a nyeremény reményében éjjel-nappal, kifulladásig táncolnak a párok. A szörnyű fizikai fáradtság, a gyilkos testi-lelki hajsza közben emberi sorsok villannak fel, barátságok és szerelmek története bontakozik ki.
Horace McCoy regénye és a klasszikussá vált film is az első nagy gazdasági válság idején játszódik. A Vígszínház új átirata azonban a mába helyezi a történetet, Magyarországra, hiszen az aktuális helyzet összecseng az eredeti mű alaphelyzetével.
– Azt gondoltuk, hogy saját magunkról kell beszélni, és nem egy régmúlt amerikai történetről, hiszen ez a történet itt van, most, és mindannyian a derby részesei vagyunk. Mindannyiunknak van bankkölcsöne vagy kifizetésre váró számlája, mindenki vár valami csodára, arra, hogy nyer a lottón vagy valahogyan a helyzet jobbra fordul – mondta Eszenyi Enikő, az előadás rendezője, a Vígszínház igazgatója.
A szereplők nagy reményekkel érkeznek a táncversenyre, azzal a vággyal, hogy elnyerjék a tízmillió forintos fődíjat, és megváltoztathassák életüket, hiszen mindenkinek vannak problémái: egyiküknek a kölcsönére kell a pénz, a másikat elhagyta a férje. – A színpadon a társadalom minden rétege, sok emblematikus alakja megjelenik: látunk fiatal párt, vidéki házaspárt – szülőfalumból, Csengerből is jönnek a táncversenyre –, egyetemistát, fiatal lányt, és maguk a verseny szervezői is a derby részesei, mert ők meg azzal szeretnének valami kis pénzt szerezni, hogy műsort készítenek belőle. Szóval mindenki vár a csodára – jegyezte meg a rendező, hozzátéve, hogy a verseny végére azonban kínzó gyötrelemmé válik számukra az egész, és minden reményük elszáll.
A színészek februárban a közönség számára is nyitott, maratoni táncpróbát tartottak, amelyen lehetőségük volt átélni, milyen az, ha sok-sok órán keresztül szinte megállás nélkül táncolnak, és megtapasztalhatták a fizikai fáradtság különböző szintjeit. Az ezen az estén szerzett tapasztalatok és élmények beépültek az előadásba.
Eszenyi Enikő elárulta: most, hogy minden nap délelőtt és este is dolgoznak, az utolsó próbákon a színészek már alig tudtak mozogni, annyira fájt mindenkinek a talpa, a lába. A maratoni próbát azért rendezték, hogy ezt átéljék, de végül egyébként is megtapasztalták. A különleges próba azért sokat hozzátett az előadáshoz – vélekedett a rendező.
Szólt arról is, hogy egy ilyen produkció létrehozásához fél év munkára lenne szükség. – Sajnos ez nem valósítható meg a mai világban, mert nem állhat le a színház fél évig, hogy csak ezt az egy előadást próbálhassuk. De azt hiszem, így is nagyszerű dolog lesz ez – fogalmazott, hozzátéve, hogy sokat dolgoztak a produkción, és a színészek nagyon szeretik játszani.
A vígszínházi adaptációt közösen készítették Kovács Krisztina dramaturg vezetésével. A darabot a társulatra szabták, a szerepeket a színészekre találták ki. – Igazi kortárs darab született – mondta Eszenyi Enikő, hozzátéve, hogy sok olyan dolog van, amely a színészek kezdeményezésére a próbák alatt született meg, került a darabba.
A dalokat, amelyeket Dinyés Dániel hangszerelt, közösen, a színház zeneigazgatója, Presser Gábor segítségével válogatták. Az előadásban olyan ismert slágerek hangzanak el, mint A meseautó, a Hajolj bele a hajamba, a Hello.Tourist!, a Csak az jöjjön, vagy a Jamaicai trombitás.
Fontos pillére a produkciónak Duda Éva koreográfus, Kopek Gábor, aki a médiainstallációkat készítette, a világítástervező Csontos Balázs, Füzér Anni díszlet- és Bartha Andrea jelmeztervező.
mno.hu – grund