UIP jelenti – Hollywoodból szeretettel 7.

289

Minden, ami mozi. Kalandozás a filmek varázslatos világába.

Ezért hagyott ki 6 évet a Bridget Jones sztárja

Régen láttuk Renée Zellwegert a mozivásznon, egészen pontosan 6 éve. Az Oscar-díjas színésznő most a Bridget Jones babát vár című vígjáték címszerepében tér vissza, de el tud számolni azzal az időszakkal, amikor távol volt a mozik közönségétől. „Fejlődni akartam, ezért fedezékbe vonultam, és nekiálltam tanulni, nehogy 20 év múlva úgy ébredjek, hogy ugyanolyan naivan csodálkozom rá a világra, mint amikor elaludtam” – mondta a színésznő a Hollywood Reporternek adott interjújában. Zellweger elvégezte a Los Angeles-i Egyetem (UCLA) forgatókönyvíró szakát, és megírta egy tévésorozat pilotját – azaz beharangozó első epizódját –, amit a stúdió el is fogadott. A színésznő a távoli jövőben íróként képzeli el magát, bár nem tett le a filmezésről, de tudja, hogy a korosabb színésznők – ő most 47 éves éves – egyre kevesebb kedvező ajánlatot kapnak Hollywoodban.

A Bridget Jones babát vár komoly dilemmát mutat be: kedvenc hősnőnk már megállapodott, de van elég baja így is. Most éppen nem tudja, ki az apja gyermekének. Mark Darcy (Colin Firth) és egy jóképű amerikai milliomos, Jack Quant (Patrick Dempsey – Grace klinika) egyformán számításba jöhet.

(Bridget Jones’s Baby – hazai bemutató: 2016. szeptember 15.)

Megvan, kit játszik Zac Efron a Baywatch-ban

Már leforgatták és javában vágják a legendás tévésorozat nyomán készült mozi-Baywatch-ot, de azért még utólag bele lehet nyúlni az anyagba. Kiszivárgott, hogy az egyik főszereplő, Zac Efron nem is olyan makulátlan figurát játszik a filmben, mint eredetileg tervezték. Az erősen kigyúrt testalkatú Matt Brody az első változat szerint nagyon rendes vasárnapi gyerek lett volna, de a riói olimpia felülírta a dramaturgiát. Mint emlékezetes, az amerikaiak leghíresebb úszó olimpikonja, Ryan Lochte azzal állt elő Rióban, hogy kirabolták egy benzinkútnál, ám kisvártatva kiderült, hogy valójában részegen randalírozott a társaival, és hatóságilag elő kellett állítani. Ezzel bemocskolta sportolói hírnevét.

Meg nem erősített stúdióhírek szerint hasonló karaktert alakít így utólag Zac Efron a Baywatchban. Az élsportoló Brodyt kirívóan rossz magaviselete miatt közhasznú munkára ítélik, így kerül a sok piros dresszes, feszes idomú életmentő hölgy mellé a tengerpartra, ami talán nem is olyan nagy büntetés egy rovott múltú számára, legalábbis a közönség soraiból nézve.

(Baywatch – hazai bemutató: 2017. május)

Új rendezőt kapott a zenés-táncos filmsiker

Megvan a Tökéletes hang 3 új rendezője. Elizabeth Banks három hónapja köszönt le a posztról, de szereplőként és produceként továbbra is részt vesz a film elkészítésében. Az új rendező Trish Sie, aki maga is zenés-táncos primadonna, de a szakmabeliek elsősorban zajos sikereket arató reklámklip-rendezőként ismerik, és ő jegyzi 2014 nagy zenés filmsikerét, a Step Up: All Int is.

A Tökéletes hang 2 csaknem tízszeresét hozta vissza 29 millió dolláros költségvetésének, ezért nem volt kérdés, hogy elkészül a harmadik rész is. Most Trish Sie-től azt remélik, hogy korábban soha nem tapasztalt látványos koreográfiával dobja fel a Bellák harcát a konkurens acapella együttesekkel szemben.

(Pitch Perfect 3 – hazai bemutató: 2017. december)

UIP

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu