Mozikban a repülés női úttörője

328

Egy indiai filmrendezőnő dirigálásában, és Hilary Swank főszereplésével készítették el a repülés női úttörőjének életét bemutató filmet, amelyet októberben mutatnak be az amerikai mozikban.

Mira Nair Amelia című filmjében a főbb szerepeket Hilary Swank, Ewan McGregor, Richard Gere, Virginia Madsen, Joe Anderson, Christopher Eccleston és Mia Wasikowska játsszák. A forgatókönyvet Amelia több jeles életrajza alapján az Oscar-díjas Ronald Bass készítette el.

Earhart férfiaknak is komoly erőpróbát jelentő repülőutakat tett: 1928-ban (31 éves korában) részt vett egy expedícióban, melynek során két társával átrepülte az Atlanti-óceánt. Négy évvel később azonban egyedül is megtette a veszélyes utat. 1934-ban újabb nyaktörő kalandra vállalkozott: Hawaii-ról Kaliforniába repült, pedig tudta, hogy az a tíz ember, aki előtte megpróbálkozott ugyanezzel, mind a tengerbe veszett.

 

 

 

 

 

 

 

 

Három évvel később már az egész Földet akarta körberepülni Floridától Kaliforniáig – azonban gépe az óceániai szigetvilág felett meghibásodott és lezuhant.

mult-kor.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu