Kritika – Halálos iramban – Fast Five

605

Porsche, szerelem, száguldás - énekelte Cserháti Zsuzsa, Charlieval a kultikus duettben még 1984-ben. Nos ez a három szó nagyszerűen példázza a héten mozikba kerülő Halálos iramban című sorozat ötödik epizódjának mondanivalóját.

A Halálos iramban-sorozat vonzerejét mindig is az emlékezetes karakterek, az elképesztő akciók és izgalmas történetek jelentették. Az első, 2001-ben bemutatott film átütő sikere után a kiugrott zsaru, Brian O’Conner új versenyző csapatot kapott a 2003-as, Halálosabb iramban (2 fast 2 Furious) című folytatásban. 2006-ban teljesen új szereplők mutatkoztak be a Halálos iramban – Tokiói hajsza (The Fast and the Furious: Tokyo Drift) című harmadik részben. Mindkét film hatalmas sikert aratott, ám Neal Moritz producer tudta, hogy ha a sorozat új csúcsokat akar dönteni, vissza kell térnie a gyökereihez, azaz a volt bűnöző és a kiugrott zsaru alvilági kalandjaihoz. Ez a két ellenfél egyformán rajong az autóversenyzésért – és ha némi fenntartással is, de tiszteli a másikat.

Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster visszatérése a Halálos iram című negyedik részben találkozott a nézők elvárásaival, a film több mint 350 milliós összbevételt ért el.

Az ötödik epizód mind akcióban, mind látványban, mind pedig izgalmakban méltó folytatása a sorozatnak. Ha fogalmazhatok így, ez a rész lett a legütősebb mindközül. Ez azért is nagy szó, mert általában a több részes mozik esetében ez nem szokott így történni, inkább ellaposodik a történet mint, hogy új szinekkel bővöljön.

A történetről röviden…

A Halálos iramban: Ötödik sebességben Brian O’Conner (Paul Walker), az egykori zsaru és Dom Toretto (Vin Diesel), az egykori fegyenc szokatlan szerepben bukkan fel: a törvény másik oldalára keverednek Rio de Janeiróban. Amióta utoljára találkoztunk velük, Brian és Mia Toretto (Jordana Brewster) kiszabadították Domot a rabokat szállító buszból, és számos határon átszáguldottak az őket üldöző rendőrök elől. Rióban sarokba szorították őket: még egy utolsó nagy balhét kell megcsinálniuk ahhoz, hogy visszanyerjék szabadságukat. Mi a feladat? Barátaikból szupercsapatot kell összeállítaniuk, amellyel egy őrült akciót végrehajtva megszerzik a százmilliós zsákmányt. Dom és Brian tudja, csak akkor kerülhetnek ki szorult helyzetükből, ha elintézik a magát üzletembernek álcázó drogbárót (Joaquim de Almeida), aki meg akarja öletni őket. De nem ő az egyetlen, aki a trófeájukra pályázik.

Luke Hobbs (Dwayne Johnson), a rendíthetetlen szövetségi ügynök mindig elkapja, akinek a nyomában van. Amikor azzal bízzák meg, hogy fogja el Briant és Domot, egész csapatával üldözni kezdi őket. Ám amint keresztülvágják magukat Brazílián, rá kell jönnie, hogy a rosszfiúkat nem tudja megkülönböztetni a jóktól. Az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy becserkészhesse zsákmányát – mielőtt valaki más csap le rá.
 
Justi Lin rendező nagyszerűen mozgatja a karaktereket, s bár ő jegyzi a harmadik és a negyedik részt is, ez az epizód sikerült a legjobban.
 
Látványos autósüldözések, olykor a gravitációt és a valóságot felülíró zuhanások, robbantások jellemzik a filmet. Csodálatos autók, gyönyörű nők, Rio, mi kell még?
 
Talán egy kis színészi játék nem ártana, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen a Fast Five azt nyújtja amiért beülünk rá a moziban.
 
 
Tökéletes szórakoztatást, fülledt erotikát, szerelmet, egymásnak feszülő izmokat, égett gumiszagot és benzingőzt. A magyar szinkron elsőrangú! Még arra is figyeltek az illetékesek, hogy egy kis humort csempésszenek a magyar változatba, de nem árulom el a poént, mindenki figyeljen!
 
Értékelés: 10/7
 
Nagyszerűen szórakoztam, kikapcsolódásnak elsőrangú, mély, magvas gondolatokat pedig nem is szabad elvárni egy ilyen jellegű akciófilmtől.

Csépányi Balázs

Szerző a Flag Polgári Magazin főszerkesztője

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu