Egy neves festőnél nem az számít, hogy milyen témában alkot, hanem, hogy ki az, aki pingálja a vásznat. Michael Bay filmjeiben sem igazán lényeges, hogy milyen háború van, csak szálljanak szépen párhuzamosan azok a harci monstrumok, és zúgjon az a helikopter.
John Woo-nál elsősorban a repdeső fehér galambok mellett suhanó golyólövedékek érdekelnek. Tim Burton új eposzában, az Éjsötét árnyakban, bizony erősebb a filmnél a rendező.
Talán a célok között volt a lecke feladása Robert Pattinsonéknak, hogyan is lehet vámpírokkal szórakoztatni a világ ifjúságát. Ehhez nem nyáltengerben úszó tiniszériára van szükség, vérszívó romantikus drámát másként is lehet forgatni. Az Éjsötét árnyakban Johnny Depp Barnabast, a Collins család gazdag ősét alakítja, akit Angelique (Eva Green) szerelmi irigységből vámpírrá változtat. 1972-ben (200 évre rá) munkások találnak Barnabasra, így koporsójából visszatér a családi birtokra és megismerkedik az ifjabb Collins sarjakkal. Persze Angelique, a hallhatatlan boszorkány, örökre elkárhoztatta a famíliát, ám Collinsék ennek ellenére újra saját kezükbe veszik a hajdanán virágzó halászbizniszt. Barnabas beleszeret a New Yorkból érkező cselédbe, Victoriába (Bella Heathcote), de az átkok sokasága és Angelique próbálják különválasztani őket.
A történet nem új keletű, a Dark Shadows egy 1966 és 1971 között futó nagy sikerű amerikai gótikus szappanopera volt, amelyet az ABC tévécsatornán keresztül ismert meg Quentin Tarantino, Tim Burton és Johhny Depp. Most tartsunk egy kis Tim Burton vérfrissítést: ő rendezte a 89-es és 92-es Batmant, az Ollókezű Edwardot, a Majmok bolygóját, a Nagy halat. A Halott menyasszonyt és a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélyát, legutóbb pedig az Alice csodaországban című adaptációt. Hollywood éllovasáról beszélünk tehát, aki szakavatott mestere a mesebeli karakterek és történetek embertelen világának. Burton esetében mindegy, hogy animációt látunk tőle vagy nagyjátékfilmet, fantasyt vagy horrort, szerelmi történetet vagy a nyolcadik közös Johhny Depp mozit. Depp egyébként még nem felejtette Jack Sparrow arcrángásait, és szemspirálja is ugyanolyan. Sőt, a nyitókép is hasonló a Karib-tenger kalózai első részéhez. Most is kitalált azonban néhány maradandó stílusjegyet, így nem lenne meglepő, ha divattá válna az a fess napszemüveg, amit vámpírként hord. A filmbeli párbeszédek szórakoztató jellege abból ered, hogy Barnabas régimódi viselkedése, szokatlan szóhasználatai és bárói öltözéke ellentétbe kerül a kétszáz évvel későbbi világ realitásával; többszörös időutazást teszünk.
Vegyünk egy jelenetet, amely jól példázza azt a profizmust, ami Burton rendezését jellemzi. Amikor a Barnabasszal kiegészült Collins-generációk körbeülik az ebédlőasztalt, katartikus a beállítás. Barnabas a legvégén foglal helyet, az egyik lázadó leány oda nem illő zenére valamiképp beszívva táncol, a doktor elkésik, Victoria csöndesen mered maga elé az asztal másik sarkában. Mindez egy hibátlanul berendezett kastélyban történik, pontosan kidolgozott jellemvonásokkal rendelkező karakterekkel. Nincs porszem a rendszerben, minden mozdulat óramű precizitással került a helyére. A másik oldalról el kell mondanunk, hogy ezért nincs meglepetés, sem nagyszabású hatás. Illusztris helyszínek, tenger, elhagyatott kastély, kikötő, sunyin kibontakozó, majd beteljesedő átok és szerelmi történet. Természetesen a művész úr felesége (aki egyébként szintén rendszeres szereplője a rendező produkcióinak) Helena Bonham Carter (Dr. Julia Hoffman) is szerepel a kasszasikerben, ő alakítja a család önző orvosát, akinek az örök élet reményében Barnabas vérére fáj a foga. Nem spoiler ha elmondom, hogy Dr. Hoffman nem hal meg a végén. Még akkor sem, ha a laikusabb filmguruk esetleg bedőlnek Burtonnek és a film közepénél még elhiszik, hogy esetleg saját feleségét is „megöleti” a rendező.
A sok vér mellett cseppen humor is a teremben ülők ölébe, de egyikből sem hullik annyi, hogy maradandó nyomot hagyjon bennünk: alvad de nem folyik.
Ha vizionálásra adjuk a fejünket, akkor csakis úgy tegyük azt, hogy közben odafigyelünk a beállításokra, díszletekre és ötletekre, amelyek felhívják a figyelmet a rendező védjegyeire, és egyben a film erősségét is adják. Mert erősebb a rendező a filmnél. Az Éjsötét árnyak valójában minden korosztály számára ajánlott, hiszen zsáner-egyvelegének köszönhetően akár Disney produktum is lehetne. Mint kiderül, a rendező esetében a vér nem válik most sem vízzé, maga a film pedig nem akkora szívás, mint amekkorára szomjaznánk.
Balázs Ádám Samu
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
