Horthy-film: Hitler mint a kisebbik rossz?

547

Walking with the Enemy címmel bemutatták az amerikai mozikban a második világháborúban számos magyar zsidót megmentő Rosenbaum (Pinkász) Tiborról szóló filmet. Az alkotásban az Oscar-díjas Sir Ben Kingsley játssza Horthy Miklóst.

Januárban a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon a film egyik forgatókönyvíró-producere, Randy Williams úgy fogalmazott lapunknak, hogy nem elsősorban hiteles történelmi adaptációt készítettek, sokkal inkább kiindulópontként  tekintettek a megtörtént eseményre, Rosenbaum (Pinkász) Tibor második világháborús tettére, aki számos zsidót mentett meg élete kockáztatásával.

Ez olvasható ki a Variety filmszakmai magazin a mozi amerikai bemutatója kapcsán megjelent kritikájából, amely a zsidó ellenállás kevésbé ismert, de emlékezetes történeteként aposztrofálta Pinkász sztoriját. Megfogalmazásuk szerint egy első filmes rendező ambiciózusan alacsony költségvetésből, és ehhez képest meglepően látványos akciójelenetekkel adaptált vászonra.

A szerző utóbbi kapcsán kiemeli, hogy a tankok, a harci jelenetek és épületek bombázása egy nagyszabású hollywoodi filmben sem mutatnának rosszul. A kritika nem vitatja az alkotók téma iránti szenvedélyét, ugyanakkor aláhúzza, a Walking with the Enemy nem tudta elkerülni az elcsépelt holokausztkliséket.

A film 1944 tavaszán játszódik, amikor bár Magyarország a németek szövetségese, de még sikeresen ellenállt a német követelésnek: a zsidók  deportálásának. Ez változik meg, amikor a német hadsereg bevonul Magyarországra.

A film az eseményeket egy Rosenbaum (Pinkász) Tiborról mintázott − a filmben Elek Cohen nevű − férfi szemszögéből meséli el, akinek rabbi apja nem veszi észre a közelgő veszedelmet, és Cohenben is csak akkor tudatosul a közelgő horror, amikor egy hölgy barátját családja szeme láttára akarja megerőszakolni két SS-tiszt.

E hölggyel kialakuló románc adja a film melodrámai vonulatát, később pedig az Üvegház – a megtörtént eseményeknek megfelelően – szolgál menedékül zsidó lakóinak, akik hamis svájci személyazonosságuknak köszönhetik életüket.

A kritika megemlíti, hogy a film időnként ellép Cohen történetétől, és az Oscar-díjas Sir Ben Kingsley formálta Horthy Miklós kormányzóra fókuszál.

Horthyt a film többé-kevésbé szimpatikus figurának ábrázolja, aki hiábavaló erőfeszítéseket tesz, hogy megvédje a zsidókat a németektől, és aki két erő − a német és szovjet − között őrlődik, majd végül tévesen azt gondolja, Hitler a kisebb rossz a kettő közül.

A Variety szerint Hitlert szerencsére nem ábrázolja a film, bár hozzáteszi, túl sokat látjuk olyan beosztottjait, mint Adolf Eichmann és Otto Skorzeny. Az írás úgy fogalmaz, nyilvánvaló hibái ellenére a Walking with the Enemy releváns moziérdeklődésre tarthat számot, mielőtt elérhető válik a házimozizás részére.

mno.hu – kgy

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu