Gábor Zsazsára emlékezünk

302

„Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam”

– vallotta az a Magyarországról induló szépségkirálynő, aki beteljesítette az amerikai álmot. Világsztárok mellett szerepelt több mint hatvan filmben, híressé és gazdaggá vált, és csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. Sőt: a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb igent kimondó díva. Ő volt Gábor Zsazsa. Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmdíva – jelentette a CBSLA hírportál. Ed Lozzi, a színésznőről publikáló újságíró közölte a Los Angeles-i portállal, hogy Gábor Zsazsa december 18-án halt meg otthonában. Ezt később megerősítette férje, Frederic von Anhalt, aki szerint felesége szívinfarktusban halt meg.

Gábor Zsazsa – eredeti nevén Gábor Sári (a Zsazsa nevet Fedák Sári színésznő után kapta, akit szintén Zsazsának neveztek) Budapesten és Lausanne-ban nevelkedett, színiiskolai tanulmányokat folytatott, s már 1932-ben fellépett Bécsben operettdarabokban, itthon pedig 1936-ban Magyarország szépségkirálynőjévé választották. A háború elől menekülve, 1941-ben utazott anyjával és húgaival az Egyesült Államokba, és csakhamar feleségül ment Conrad Hiltonhoz, a szállodalánc örököséhez.

Filmes pályafutása 1952-ben kezdődött, két évtized alatt több tucat filmben kapott szerepet világsztárok mellett. A kritikusok szerint színészi tehetsége leginkább az 1952-ben forgatott Moulin Rouge-ban, illetve az egy évvel későbbi Liliben mutatkozott meg. Első filmszerepét 35 évesen a Lovely to Look at (1952) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We’re Not Married!-ben szerepelt. Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban már a női főszereplőként tűnt fel a mozivásznon.

Orson Welles A gonosz érintése (Touch of Evil) című filmjében Orson Welles, Charlton Heston, Janet Leigh és Marlene Dietrich oldalán lehetett látni. Ezt követően 65 filmben szerepelt kisebb-nagyobb szerepekben. Utolsó szerepét 1993-ban, hetvenhat évesen a Beverly Hill-dili (The Beverly Hillbillies) című amerikai vígjátékban kapta, többek között Rob Schneiderrel és Dolly Partonnal az oldalán. Végül 1996-ban A Brady család 2 (A Very Brady Sequel) című vígjátékban önmagát alakította. Különböző országok televíziós show-műsorainak kedvelt vendége, sztárja maradt idősebb korára is.

Hírnevét nem annyira filmes szerepei, hanem házasságai, extravaganciája, szellemes mondásai alapozták meg. Összesen kilenc házasságával még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb igent kimondó díva. Utolsó férjétől, a nála 26 évvel fiatalabb Frederic von Anhalttól házastársi jogon megkapta a hercegi címet is.
Zsazsát 2002 novemberében súlyos autóbaleset érte, a kórházat elhagyva beköltözött egy idős sztárokat gondozó szanatórium egyik luxuslakosztályába. Tolókocsiban közlekedett, s több agyvérzés is érte, arcának egyik oldala lebénult, míg 2011 januárjában fertőzés miatt amputálták jobb alsó lábszárát. Az utóbbi években állandó ápolásra szorult.

Forrás: MTI/Wikipédia/Kultúra.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu