Lehet-e egy gyermekkori tragédia árnyékában élni, úgy hogy az soha nem lett a szülők által kibeszélve, feldolgozva? Mit érezhet egy tízéves gyerek, akinek meghal a nővére, és ahelyett, hogy vigaszt, együttérzést, közös bánatot kapna a szüleitől, csak merev hallgatást, zárkózottságot és álságos beletörődést kap?