Radnóti, a keresztény vértanú

Tulajdonképpen egyfajta bizonyítási eljárásnak lehetünk a tanúi, hiszen a kis könyvbe foglalt, korábban megjelent tanulmányok egyenként is demonstrálják, milyen megalapozatlan az a beállítás vagy sugallás, hogy Radnóti élete utolsó, tragikus időszakában, az embertelen háborús megpróbáltatások idején, a halál küszöbén tudott igazán maradandót, nagyot alkotni. Az ifjúkorától kezdve sokoldalú irodalmi munkásságot felmutató, magas színvonalú kritikákat, műfordításokat, esszéket az asztalra letevő költő tudatosan építette sokszínű, páratlanul gazdag életművét és ennek már a szegedi egyetemi esztendők alatt tanúbizonyságát adta – világlik ki Miklós Péter kötetéből. Pedig állandó tragédiák, sorscsapások szőtték át Radnóti egész életét. Édesanyja és fiú ikertestvére születéskori elvesztése – amit csak tizenkét évesen, édesapja halála után tudott meg – és ezután az őt saját gyermekeként szerető mostohaanyjától és öt évvel fiatalabb húgától való elválasztása mind-mind olyan fájdalmas fordulatok voltak az életében, amelyek másokat negatív módon determinálnak és letörnek. Mégis vagy talán éppen a személyes sors igazságtalanságai, drámái miatt mániákusan, megrögzötten a rendet, a harmóniát kereste mindenben. Ezt a rendezettségre, tisztaságra való törekvést találhatjuk meg egész irodalmi munkásságában és magánéletében, amit a kötet tanulmányai híven tükröznek. Egyáltalán nem véletlen, hogy a szerző által is kiemelten említett rendszeretetről kortársára, József Attilára asszociálhatunk, aki Levegőt! című költeményében úgy fogalmaz: „Jöjj el, szabadság, Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!”. Miklós Péter kimutatja a párhuzamosságokat Radnóti Miklós és József Attila életében, ami nem csupán az anya korai elvesztésében érhető tetten, hanem a költői és morális attitűdben, és a világlátásban, az elhatalmasodó „gyűlöletkultúra” megítélésében is. A Töredék sorai ma is hátborzongatóan hitelesek és József Attila Thomas Mann üdvözlése című remekművével rokoníthatók: „Oly korban éltem én e földön, / mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, / az áruló, a rabló volt a hős, – / s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, /már azt is gyűlölték, akár a pestisest.” Radnóti zsidó származását önironikusan „életproblémaként” aposztrofálta, ami végül korai halálát okozta egy gyilkosává váló embertelen korban. Holott nem csupán magyarnak és kereszténynek vallotta magát – tanára és barátja, Sík Sándor keresztelte meg 1943-ban – hanem műveivel és életével bizonyította hazája iránti elkötelezettségét. A szerző azt írja: Hozzátehetjük: a keresztény vértanúk sorsa volt az övé, akiknek a tanúságtétele nem volt hiábavaló, hiszen mártíriumuk magasabb értelmet nyert. (Miklós Péter: Radnóti szegedi világa. Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány, 2026, 101 oldal)  Borítókép: Radnóti Miklós 1930-ban (Forrás: Wikipédia)  Megyeri Dávid - www.magyarnemzet.hu