30.8 C
Budapest, HU
2026. június 29, hétfő
Levente, Irén
Kezdőlap 2017

Éves cikkek: 2017

Egy magyar alkotásnak is szurkolhatunk

Oscar-díjra jelölte Deák Kristóf Mindenki című alkotását

Csodákat kínál a Nemzeti Színház

Világhírű rendezőkkel, ünnepelt előadásokkal várja a látogatókat az idei MITEM.

Arany-ritkaságok az OSZK-ban

Milyen lehetett Arany János kézírása? 

Tűzben született alkotások

Eredeti elképzeléseket, a tradíció és a modernség, a hagyomány és a korszerűség megjelenését láthatják 

Idén is útra kel a Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat

Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében - jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A visegrádi országok artistái a Fővárosi Nagycirkuszban

A visegrádi országok artistái lépnek porondra a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi szomszédolás című új műsorában, amelyet január 28. és március 19. között láthat a közönség.

Cseh Tamás örök

A magyar kultúra napján, január 22-én – amely egyben Cseh Tamás születésnapja is – a dalnok tiszteletére tart emlékestet a Cseh Tamás Archívum.

Az aranylemezek üzenete

Kisteleki Géza könyve izgalmas tényként kapcsolja össze az Arvisura rég letűnt különös világát az erdélyi földönkívüli üzenet dokumentumával: az erdélyi aranylemezek titkaival.

Saját életéből merítette az emberiség történetét

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?

Megújult a Bibliamúzeum

A Biblia ismerete nélkül nem csupán keresztény közösségek nem lennének
d4b9c4a01f96a54570de81fcfc099ded

Hogyan látta Krúdy Rudolf trónörökös halálát?

Rudolf trónörökös története máig foglalkoztatja a közvéleményt, a művészeket is. Több száz könyvet írtak róla, igazi kincsesbányája a lélekkutatóknak.
b2dce4eb43a36fd369b52356ffcba27c

Ezt nézhetjük – Heti mozibemutatók 16. hét

Húsvét hétvégéjén, nagyon izgalmas filmeket nézhetünk a mozikban. Itt van mindjárt két nagyon izgalmas film az Élve eltemetve (Buried) és a Forráskód (Source Code). A gyerek ezen a héten sem maradnak animációs film nélkül, hiszen igazi karneváli hangulatot biztosít a Rio, a Megasztáros énekesek közreműködésével.
hatterd1600x378

Máig élő történelmi tragédiák

„Ha nem élte át, úgy se tudja elképzelni milyen volt”
image001600x456

Olimpia és politika

Két európai város is nagyszabású sportesemények megrendezésére készült 1936 nyarán:
97114303795cf08ad8acdd74c426b8e1

VW Amarok pickup – a 2010-es szériaváltozat első hivatalos fotói

Dél-Amerikából indul világhódító útjára a VW most bejelentett platós újdonsága, az Amarok. A korábban beharangozott Robust helyett a gyár végül nem kis meglepetésre ezt a nevet választotta, ami az Észak-Kanada és Grönland vidékein élő inuit nép nyelvén farkast jelent, de a latin nyelvterületen szó szerint a "szereti a köveket" kifejezésként is fordítják.

Ft
Lena JohannsonCoco és a...

Ft
Guillaume MussoÉs azután...- ...

Ft
Kiss MonaMagyarország mentes ételei60...

Ft
Elisabeth HaichBeavatás - Óegyiptomi...

Ft
Alise Morales9 szeretetnyelvÚtmutató a...