6.2 C
Budapest, HU
2025. december 4, csütörtök
Barbara, Borbála
Kezdőlap 2016 június

Havi cikkek: június 2016

Zúgott a „Szép volt fiúk!” a Hősök terén

A magyar válogatottnak a franciaországi Európa Bajnokságon nyújtott teljesítményével elégedett több ezres tömeg fogadta a labdarúgó csapatot a budapesti Hősök terén hétfőn délután.

Amerikai kocsik és rock’n’roll idén is Agárdon

Július 7 és 10 között rendezik meg az idei Lakeside Rock & Roll and US Car Weekendet. Nem lesznek szervezett autós programok, helyette őrült rock and roll és tánc, sütögetés, baráti találkozók. A részletes programért kattintson a képre.

Focirelikviák és dinók a Millenáris parkban

Két izgalmas kiállítás látható szerdától két hónapon át a Millenáris parkban.

Programokkal vár a Fertő-part

Koncertekkel, kiállításokkal, ökotúrákkal és kézműves foglalkozásokkal várják a közönséget a Fertő-parton július 8. és 17. között

Száz szó Budapestről

A Mindspace nonprofit csapat idén harmadszorra indítja útjára a 100 szóban Budapest pályázatot,

Dzsudzsák Balázs: egy ország bennünk és velünk

A MAGYARORSZÁG-Belgium nyolcaddöntő 21 órakor kezdődik Toulouse-ban.

Neves hetvenesek

Hogyan jelent meg a „zenei erőszak” a Kádár-rendszerben?

A szabadság kódjai

Az 1848-as és az 1956-os forradalom és szabadságharc szimbólumválasztásait vizsgálja A szabadság kódjai címmel a Néprajzi Múzeum és az Országgyűlési Múzeum június 25-től látogatható, közös tárlata.

Rekordszámú jelentkezés

Rekordszámú, 1739 jelentkezés érkezett idén a Színház- és Filmművészeti Egyetemre,

Bayer Zsolt: Boronghy vándorszínész furcsa útjai – Peru 4.

"Tigris, tigris, éjszakánk erdejében sárga láng"
koncert-20130530-2572-kocsis-zoltan

Koncert Kocsis Zoltán emlékére

Kivételes karrierjére reflektáló koncerttel emlékezik Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa december 10-én este fél 8-kor.
borkostolo1ss

Megválasztották a magyar borvilág kiválóságait

Idén nyolc kategóriában díjazták a magyar borvilág kiválóságait a VinCE Awards-díjjal, amelyet csütörtökön adtak át a 9. VinCE Budapest Wine Show nyitónapján.
fxmaraton600x425

Lajkó Félix ünnepi koncertjei

Lajkó Félix ünnepi koncertjeit ajánljuk!
c51aadb8bcb4fa8344572177d5f155c2

Csonka torony a senki földjén

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
76d5dc05d6271d06c3f4b0ef4a4d4b45

Szellem a fazékból – Fizetek, Főúr!

Ma bárki lehet sztárszakács. A pösze rádiós, a későkádári menzafőnök, a hobbiszakácsból lett gasztrokibic.

Ft
Pokorny LiaA majdnem tökéletes...

Ft
Audrey NiffeneggerAz időutazó felesége- ...

Ft
Michael LadweinLeonardo - Az...

Ft
Suzanne CollinsA kiválasztott -...

Ft
Vámos MiklósTollseprű- ...