Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Európa legnagyobb folyami szigete, a Csallóköz lapályán, 120 méterrel a tengerszint felett, Galántától hét kilométerre fekszik az 1160 magyar lakost számláló Vízkelet. A község neve – amely az élővizekben dúskáló táj egy átkelőhelyére utal (szlovákul Cierny Brod, azaz Feketerév) – már 1113-ban felbukkan a zobori apátság javainak összeírásában. A XIV. század első negyedében Csák Máté birtoka. A településsel egybeépült Hegy nevű falurész is szerepel Árpád-kori iratokban, 1239-ben a pozsonyi királyi váruradalom részeként. A széles főutca közepén, néhány méteres relatív magaslaton áll a valamikor önálló egyházközség évtizedek óta használaton kívüli temploma.
A vörös téglából készült, vakolatlan, torony nélküli épület első pillantásra elhanyagolt gazdasági építménynek tűnik, pedig ha jobban megnézzük, pompás román kori architektúra rejtőzik a puritán külső mögött. Arányosan nyújtott négyszögű hajója északkelet felé csaknem ugyanolyan széles, kissé szabálytalan sokszögzáródású, támpilléres szentélyben folytatódik. A tíz méter hosszú hajó külső falain 12-12, félkörű idomtéglákból rakott, egymástól függőleges sudarakkal elválasztott vakárkád látható, amelyet alul rézsűs lábazat, felül ívkoszorú fűz öszsze. A hét méter széles nyugati homlokzaton nyolc hasonló formájú faltükör sorakozik, hét szimmetrikusan elosztott lizénával elválasztva. Az egyenes keretes, román kori kapuzat fölött körablak nyílik, a déli oldalon lévő, tekintélyesebb bejárat fölött két tölcsérablak bocsátja be a fényt a belső térbe. A belül csupasz, vakolt-meszelt falú templom szentélyének három egyszerű, enyhén csúcsíves ablaka van. Itt is feltűnik, hogy a stílusjegyei alapján legalább másfél évszázaddal később keletkezett gótikus szentély kitűzése, szerkesztése mennyivel pontatlanabb, igénytelenebb a román kori hajóénál, illetve a másféle módon és másfajta téglákból készült falhálók finomsága között milyen szembetűnő a különbség a régebbi javára.
Az első templom 1220 és 1230 között épült Szűz Mária tiszteletére. Eredetileg olyan félköríves szentélye lehetett, amilyet például a dunántúli Magyarszecsődön s a közelben több helyütt láthatunk, ezt itt azonban a XIV. század végére keltezhető bővítés eltüntette. Faragott épületrészletet alig látni. A szentély fiókos boltozatának egyszerű vállkövein kívül csak egyetlen kőtöredék ragadja meg figyelmünket. Ez azonban nem mindennapi darab! A nyugati kaputól délre 78 centiméter széles, 43 centi magas fehér dolomitlap fekszik a talajszintig befalazva. Két vékony pálcatagja egy nagyobb és másik, kisebb mankós, úgynevezett jeruzsálemi keresztben végződik. Ha ez az utólag a téglafalba illesztett, eredetileg minden bizonnyal sírfedlap vagy álló emlékkő beszélni tudna, talán többet megtudhatnánk e különös templom XIII. századi építőinek kilétéről.
Így csak azt tudhatjuk biztosan, hogy a török időkben elhagyott épületet először 1752–53-ban, majd 1915-ben és 1940–43 között, végül az 1970-es években renoválták. A tőle keletre lévő, kicsiny kálváriakápolna – ajtófelirata szerint – 1736-ban épült a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. Az épületcsoportot egy szép barokk pietŕszobor teszi teljessé.
Ludwig Emil, mno.hu
