Valóban elkárhozik Faust?

274

A Faust, az elkárhozott zenéje az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balettkompozíciója.

Dubrovay László Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatója hatalmas sikert aratott 2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A Goethe művének ihletésére készült kompozíció 2017. március 31-én a pécsi Kodály Központ hangversenytermében kel életre ismét a Pécsi Balett előadásában – egyetlen alkalommal.

A Faust, az elkárhozott zenéje az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balettkompozíciója. Monumentalitását mutatja a mű több mint 460 oldalas partitúrája is. A darab Goethe remekművének 1. és 2. részét követi, szinte teljes mértékben megegyezve az eredetivel. Dubrovay László csodálatos, érzelemgazdag dallamai a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Zenekar közreműködésével szólalnak meg. A táncdráma nagyszabású, látványos színpadképpel, jól követhető cselekménnyel elevenedik meg a Pécsi Balett táncművészeinek szenvedélyes előadásában. A lenyűgöző produkció igazi csemege a zene és a tánc rajongói számára egyaránt.

„Öreg korában ki ne gondolna arra, milyen lenne az összegyűjtött tapasztalatok, ismeretek birtokában megfiatalodni, még egyszer élvezni a fiatalság minden vonzerejét, végigélni az új élet által kínált sokféle szépséget, gazdagságot? Goethe Faustja ezért a célért szövetségre lép az ördöggel, halála után testét a pokoli erők rendelkezésére bocsátja. De egy tisztességes, becsületes, példamutató élet után az elkárhozás megtörténhet? Győzhetnek a gonosz erők? Erre a kérdésre válaszol a táncdráma” – mondja Dubrovay László, a Nemzet Művésze.

A táncdráma koreográfusa a Harangozó-díjas és Imre Zoltán-díjas Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója. A társulat tizenhat táncművészének közreműködésével mutatják be az elképesztően színes, nagyszabású előadást a Kodály Központ színpadán. Az előadás előtt köszöntőt mond: dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A Pécsi Balett repertoárjának visszatérő szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs magyar zeneszerzők művei is. „Nagy megtiszteltetés és felelősség egy kortárs zeneszerző mesterművéhez elsőként koreográfiát készíteni. A saját elképzeléseimet úgy kellett összhangba hoznom a zeneszerzőjével, hogy végül a kettőnk víziója eggyé váljon. Örömmel léptem be Laci bácsi világába, mert hihetetlenül izgalmas, szenvedélyes és dinamikus. Személyisége legalább annyira inspirált, mint Faust bolyongása, szerelmei és pokoljárása” – mondja Vincze Balázs koreográfus.

Pécsi Balett: Faust, az elkárhozott

Zeneszerző: Dubrovay László

Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa

Dramaturg: Molnár Zsuzsa, Uhrik Dóra

A koreográfus asszisztense: Molnár Zsolt

Koreográfus: Vincze Balázs

Közreműködik: a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Záborszky Kálmán

Táncolják a Pécsi Balett táncművészei:

Faust: Kerekes Soma Lőrinc

Mefisztó: Koncz Péter

Istenúrfi: Molnár Zsolt

Margit: Ujvári Katalin

Afrodité: Vincze Brigitta

Fehér angyalok: Kócsy Mónika, Tuboly Szilárd

Fekete angyalok: Hoffman Virág Zoé, Szabó Márton

Ikarosz: Matola Dávid

Plutus: Molnár Zsolt

Bálint, Margit testvére: Matola Dávid

Nimfák: Domány Réka, Kaiser Fruzsina, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin

Alvilági nép / Világi nép: Domány Réka, Kaiser Fruzsina, Szécsi Theodóra, Ujvári Katalin, Matola Dávid, Téglás Bánk, Varga Máté

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu