Kőszínház is lesz Szentendrén?

211

Érdekes, hogy Gogollal is nézőszámot lehet dönteni.

Így történt ez a Szentendrei Teátrumnál, hiszen az orosz drámaíró a nyáron hatalmas sikert aratott, a jegyek csaknem 99 százaléka elkelt – mondta el Vasvári Csaba színművész, a Szentendrei Teátrum előadó-művészeti ügyvezetője. Sikerük pedig arra ösztönözte őket, hogy kőszínházi szezont is felépítsenek.

Bormamor_sajtaj__DB_9
A Szentendrei Teátrum látogatóinak kicsit több mint a fele szentendrei,
a többiek főként budapestiek,
de az ország egészen távoli részéből is érkeznek nézők – mondta Vasvári Csaba.

„Bár a nyári színházi programunk a leghangsúlyosabb, szeretnénk tovább lépni, hogy az úgynevezett kőszínházi évadban is felmutassunk olyan kínálatot, amely a szentendreieknek és az ide látogatóknak érdekes lehet” – mondta el az ügyvezető. Szeretnék új produkciókkal, vendégelőadásokkal megörvendeztetni a publikumot, mutatva, hogy a Szentendrei Teátrum kezdi kinőni magát, illetve olyan előadásokat is el kívánnak vinni a Pest megyei városba, amelyeket máshol nem láthat a közönség. „Ennek a folyamatnak a nyitánya ez az ősz: több vendégelőadásunk lesz, mint például a Jaross Viktóriával közösen készített, Hamvas Béla nyomán írt, Bormámor című produkció” – tette hozzá.

Idén először tehát a nyár végével sem húzzák le a rolót, hanem advent közepéig folytatják az előadások sorát, majd január-februártól teszik ugyanezt a tavasz végéig. „Szeretnénk ugyanis a jövőben egy valódi kőszínházi szezont felépíteni” – fogalmazta meg Vasvári Csaba.

Bormamor_sajtaj__DB_6

Nem légből kapott az ötlet, a szentendrei színházra igenis kíváncsiak a nézők. Már idén is nézőcsúcsokat döntögettek: majdnem teltház előtt (98,96 százalék) játszottak – valamennyi játszóhelyüket beleértve. Ebben az arányban a kevésbé látogatott produkciók is szerepelnek – természetesen nem kell üresen tátongó széksorokra gondolni: a „legrosszabb” eredményük is a 85 százalékos látogatottság volt. „Fantasztikus siker volt a Főtéren a Sevillai borbély, a MűvészetMalom udvarán ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Liliomfi, a dunaparti Művelődési Házban pedig a művészeti főiskolások, egyetemisták, fiatalokból álló formációk megmutatkozási lehetősége” – árulta el Vasvári Csaba.

Számos szabadtéri teátrum darabjaira a nézők csak az előadás előtt pár nappal váltják meg jegyüket, náluk azonban másként zajlott az értékesítés. Sőt: Szép Ernő Vőlegényére, melyben Kovács Patrícia és Szabó-Kimmel Tamás alakította a főbb szerepeket, már a premiert megelőzően elfogytak a jegyek.

Bormamor_sajtaj__DB_7

„Jó irányba indultunk el, ezt szeretnénk folytatni. A szabadtéri színházaknál ugyanis általában könnyedebb irányt szoktak megfogalmazni, nálunk azonban olyan előadások sorjáztak, amelyek nem ezt fémjelzik, elég csak Gogolra gondolni” – fogalmazott az ügyvezető.

Takács Erzsébet

Fotó: Deim Balázs

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu