Beethoven Budán Fesztivál

286

Az első helyezett háromezer, a második kétezer, a harmadik ezer euró díjazásban részesül.

Önálló, új művek alkotására kiírt zeneszerzőversennyel bővül a 19. Beethoven Budán Fesztivál, amely 2018. május 1. és 7. között várja az érdeklődőket koncertekkel és házi muzsikálásokkal. A zeneszerzőversenyre március 14-én 12 óráig várják a pályaműveket, a megmérettetés összdíjazása 6 ezer euró. Az első helyezett háromezer, a második kétezer, a harmadik ezer euró díjazásban részesül.

Nevezni önálló, új, eddig még nem előadott zeneművel lehet, amely Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy tetszőleges témára írt variációja vagy parafrázisa – közölte Mácsai János zenetörténész, zenekritikus, a pályaműveket elbíráló zsűri tagja a rendezvény november 13-ai sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: elsősorban kamaraműveket várnak.

A zsűri elnöke Maros Miklós zeneszerző, Balog József zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár; Oláh Kálmán dzsessz zongoraművész, zeneszerző, egyetemi tanár; Tihanyi László zeneszerző, karmester, egyetemi tanár és Mácsai János. A zsűri a döntését legkésőbb 2018. március 26-ig nyilvánosságra hozza. A díjazott művek – az eredeti dalciklussal együtt – a fesztivál május 2-i koncertjén hangzanak majd el. A fesztivál a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenyével kezdődik majd a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplomban, ahol a C-dúr mise hangzik el. Az Új utak Beethovenhez című sorozat két ingyenes koncertjén ifjú tehetségek lépnek színpadra a Jókai Anna Szalonban és a Budavári Városházán, a Várkert Bazárban Beethoven-inspirálta feldolgozásokat mutat be a Jazzical Trio. Oláh Kálmán és a Budafoki Dohnányi Zenekar jazz-improvizációkkal várja a közönséget a MOM Kulturális Központban, Fülei Balázs, Lesták-Bedő Eszter és Szőke Zoltán korhű hangszereken adja elő Beethoven műveit. A fesztivál Beethoven 1800. május 7-i budai fellépésének évfordulóján emlékhangversennyel zárul, amely a Beethoven-szimfóniák sorozat 2. koncertje lesz az Orfeo Zenekar előadásában.

18358631_628337034036129_1399542450629596957_o
Nagy Gábor Tamás Budavár polgármestere

Nagy Gábor Tamás Budavár polgármestere az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: terveik szerint a Tabán moziban vetítéssorozatot indítanak, amelyen Beethoven életéről készült filmeket mutatnak majd be. Emellett felhívta a figyelmet a házi muzsikálásokra, amelyeknek I. kerületi nagypolgári lakások adnak majd otthont azzal a céllal, hogy szélesebb társadalmi befogadó közeget teremtsenek az eseménynek – fogalmazott.

18320762_628337107369455_512542915613393767_o

A 7-12 perc hosszú pályamű apparátusa kötelezően zongora, valamint hegedű, brácsa és cselló, a vonós hangszerek közül legalább egy kötelező, de akár mindhárom szerepelhet. A hangszerek csak akusztikusan szerepelhetnek, elektronika nem használható. A jeligés műveket elektronikusan kell elküldeni a beethovenbudan@budavar.hu címre a pályázó szermélyes adataival együtt.

Forrás: MTI

Fotó: Czagány Balázs/Beethoven Budán Fesztivál facebook-oldala

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu