A My Fair Ladyvel indul a Centrál Színház új évada

234

A My Fair Lady című musical bemutatójával indul majd szeptember 30-án a Centrál Színház új évada. A főszerepeket Tompos Kátya és Alföldi Róbert játssza Puskás Tamás rendezésében - közölte a színház pénteken az MTI-vel.

Mint közleményükben írják, a jövő évadban műsorra tűzik Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabját is. A premiert 2017. január 6-án tartják, az előadást Puskás Tamás rendezésében mutatják be.

Tárgyalások folynak arról, hogy Mark Bell – aki a Ma este megbukunk című bohózatot rendezte – ismét dolgozna a társulattal, és a Londonban bemutatott The Comedy About A Bank Robbery című előadását állítaná színpadra a Centrál Színházban. 

A Kisszínpadon Krizsó Szilvia havonta jelentkező talk-show-t indít és Simon Kornél rendezésében kerül színre a Forbidden Broadway című musicalparódia Tompos Kátya, Peller Anna, Szemenyei János és Zöld Csaba közreműködésével.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a színház saját erőből finanszírozza az előcsarnok teljes átépítését. A tervek szerint az 1968-ban Siklós Mária által átépített és megosztott teret Benson Marcell belsőépítészeti tervei alapján újranyitják, a színház előcsarnokát kettéosztó középső lépcsőt megszüntetik és jól hasznosítható teret alakítanak. Megújulnak a földszinti öltözők, a porta és a szervezés is.

A most záruló évadot értékelve felidézik, hogy – az előző szezonhoz hasonlóan – a 2015/16-os évadban is három bemutatót tartottak. Az idei évadban ugyanakkor 361 előadásuk volt, 31-el több, mint az előzőben. A színház látogatottsága 98,49 százalékos volt. A Centrál idei nézőszáma 12,45 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, az előadásokra 117 111 fő vett jegyet. A jegybevétel – bruttó 459 millió forint – 20,79 százalékkal nőtt tavaly óta.

Mint írják, a 2015/16-os évad közönségdíjait Pokorny Lia és Rudolf Péter kapta. A színház tagjainak titkos szavazatai alapján az évad színésze Schmied Zoltán lett, ő kapta meg a Plomba Díjat, amelyet harmadik éve oszt ki a társulat az évad végén.

MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu