Ingerült utasok, káromkodó kalauzok

270

A második világháború utáni években pesti villamosokkal utazni nem volt sem kényelmes, sem gyors, sem pedig biztonságos. A közlekedést a túlzsúfolt villamoskocsik, a lépcsőn lógó utasok, és a tujázó fiatalok jellemezték. A budapesti ostromban megsérült 1860 villamoskocsiból 1945 augusztusára 1114 darabot forgalomba állítottak. A provizórikus javítások miatt a működőképes villamoskocsik száma már 1946-ban csökkenni kezdett: 820-930 villamoskocsival kellett az utazóközönséget kiszolgálni.

A túlzsúfolt járatok egyik következménye: 1945-46-ban irgalmatlanul sok volt a baleset. 1946 első három hónapjában például 502 testi sérüléssel járó baleset történt, ebből ötvenen meghaltak, 254-en pedig súlyosan megsebesültek. Ugyanezen idő alatt 498 esetben ütközött egy villamos egy másik járművel, 131 esetben pedig kisiklott a villamoskocsi. 

A villamoskalauzoknak alapvetően két feladata volt. Elvileg minden megállóban le kellett szállniuk a kocsikról, majd az utasok felszállása után síppal indítani a szerelvényt. Elvileg a megállók közötti időben a végig kellett járniuk a kocsit és jegyet adni a bérlettel nem rendelkező utasoknak. Gondolhatjátok, hogy a zsúfolt kocsikban a kalauzok egyik feladatuknak sem tudtak eleget tenni. Nem mertek leszállni a villamosról, mert semmi nem garantálta, hogy vissza is tudnak lépni. Ami pedig a jegyváltást illeti, hasonló volt a helyzet. Nem volt mit tenni, a kalauzok lecövekeltek az egyik ablak mellé, kihajoltak az ablakon és úgy indították a szerelvényt.

nikon_278_villamos_resize.jpg

Talán mondanom sem kell, hogy a villamosokon az utazási légkör igen-igen ingerült volt. Érdekes módon az emberek tűrőképességét nem az utazási körülmények – a ritka és túlzsúfolt járatok, a meglepetésszerű üzemleállások, és a balesetek – kezdték ki, hanem a kalauzok viselkedése. A fővárosiaknak az volt a meggyőződése: a kalauzok azért  gorombáskodnak az utasokkal, mert már nem viselik az egyedi azonosító sapkaszámot. Az történt ugyanis, hogy 1945-ben a BESZKÁRT eltörölte a sapkaszámok kötelező viselését. Az utasok tehát nem tudták, kit kell bepanaszolniuk. Ravasz trükkel a sapkaszámok eltörlését a BESZKÁRT az egyik új szakszervezet által kiharcolt vívmányként állította be, mindeközben az intézkedés valódi célja az utaspanaszok általános megnehezítése volt.

dscn4737_villamoson_resize.jpg

Az utasok és kalauzok közötti konfliktusok szinte azonos mintára épültek fel. 

Az első felvonásban a stresszes munkakörülményektől ingerült kalauz káromkodik, az utas pedig kikéri magának ezt a viselkedést. Szélsőséges esetekben a kalauz kezet is emelt a renitensnek tartott utasra. Például egy a lépcsőn utazónak leveri a fejéről a kalapot, az utas pedig kénytelen a kalap után leugrani a mozgó villamosról. Egy esetben az is előfordult, hogy a gorombáskodó kalauz miatt az utasok összefogtak és nem engedték, hogy a villamos elinduljon a megállóból.

A második felvonás arról szólt, hogy ki kicsoda, a kalauz pedig azonnal igazolja magát. Ilyenkor az utasok magas társadalmi kapcsolataikra is hivatkoztak és elégtételt követelnek. Nem meglepő módon a kalauzok nem igazolják magukat.

A konfliktus harmadik, záró felvonásában a hangnem egyre durvábbá válik és az eredeti vitától teljesen független politikai szidalmazásokból áll. Ment a nyilasbérencezés és fasisztázás ezerrel.

nikon_505_beszkart_villamos_resize.jpg

Mit tett a BESZKÁRT? Egy jól működő világban természetesen kivizsgálta volna az utaspanaszokat és így vagy úgy, de elrendezte volna a sérelmeket. Az 1945 utáni években persze erre nem volt energia. Létezett egy típusszöveg, amellyel lerázták az írásos panaszt benyújtó utasokat. Ez a szöveg arról szólt, hogy a hibás kalauzt megbüntették, megdorgálták és kioktatták az udvarias viselkedésre. Hogy valójában mit is jelentett mindez? Az ég világon semmit. A BESZKÁRT örült, ha az alkalmazottak megjelentek a munkahelyükön, hiszen a forint bevezetése (1946. augusztus 1.) előtti hónapokban a dolgozók gyakorlatilag a vállalat által biztosított meleg ebédért dolgoztak.

 Itt a vége, fuss el véle. 

timelord.blog.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu