Az új magyar tenger

307

Teljes valójában még a mi Balatonunkat sem hagyták volna meg nekünk az első világháború után a rablóállamok.

IDŐUTAZÁS A MAGYAR MÚLTBA

A miénk – maradt – Közép-Európa legnagyobb tava. Amikor ez az idilli balatoni képeslap elindult útjára Siófokról 1917. május 29-én, még nemigen volt sejthető, hogy Magyarország elveszíti tengeri kijáratát az Adriára, s hogy a 800 éves horvát–magyar együttélés is megszakad. Horthy Miklós is csak épp néhány nappal e lap feladása előtt, május 15-én győzedelmeskedett a harmadik otrantói tengeri csatában. Aztán mégis a Balaton lett a „magyar tenger”, ám ez a becenév mégsem az Adria-vesztés után született.

Először Pálóczi Horváth Ádám, az „utolsó kuruc” volt az, aki már az 1700-as évek végén használta verseiben ezt a metaforát szép és hatalmas tavunkra, vagyis nem holmi gúnynév ez. Ám, amikor erre a több mint százéves lapra tekintünk, tudni kell, hogy teljes valójában még a mi Balatonunkat sem hagyták volna meg nekünk az első világháború után a rablóállamok. Ha a szerbek megkaparintják Közép-Európa legnagyobb tavának déli partját, s ha nyugaton megvalósul a cseh–délszláv korridor, akkor szinte csak annyi maradt volna kedves tavunkból, mint amennyit az osztrákok hagytak a Fertő tóból Magyarországnak: egy nyugtalanítóan rövid partszakasz. De nem így lett. S ez Horthynak is köszönhető, akinek talán a legjobban fájt az Adria elhagyása.

Időutazós sorozatunk 6. része mi másról szólhatna a Balaton után, mint a magyar tengerhajózás bölcsőjéről, Fiuméről.

Borítókép: Ha a Balatonnál járunk, azért gondoljunk mindig a nagyobbik testvérre, az Adriára is. Fotó: Balázs D. Attila

Balázs D. Attila – www.magyarnemzet.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu