Várnak a fesztiválok Sopronban

487

Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken, a június 17-én kezdődő fesztiválon {...}

többek között szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok várják a látogatókat. A Soproni Ünnepi Hetek része ma már több fesztivál is, mint például a Soproni Tündérfesztivál, a Kékfranksosok éjszakája – Sorpon FolkFest. Kóczán Péter, a programokat szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Soproni Tündérfesztivál június 25-én lesz már kilencedik alkalommal. Az egynapos családi program vezérmotívuma most a Nap lesz. A tündérfesztivál időpontja ugyanis a nyári napfordulóhoz kötődik, mindig a Szent Iván-ünnephez legközelebb eső szombaton rendezik meg. A Magyar Népmese Színház, a Pódium Színház előadásai egyaránt a Naphoz kapcsolódnak majd, és a kreatív foglalkozásokon is ez lesz a középpontban. Fellép majd a Kiskalász zenekar, és lesz ebshow, illetve viseletverseny is, amelyen díjazzák a manó és tündéröltözékeket. Tavaly mintegy nyolcezren látogattak el a Soproni Tündérfesztiválra – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

A 8. Kékfranksosok éjszakája – Sorpon FolkFest helyszínein, a Fő téren és a Várkerületen, néptánc bemutatókat, népzenei és világzenei produkciókat láthat a közönség. A június 17-19-ig tartó rendezvényen fellép például a Makám, az InFusion Trio, a Váczi Eszter Quartet és az Apnoé zenekar. A 15 éves a Soproni Fotóművészeti Kör jubileumi tárlata június 19-én nyílik meg. Az egyesület 2001-ben azzal a céllal jött létre, hogy egyedi látásmóddal és gondolatisággal rendelkező fotográfiákat mutasson meg, amelyek előtt meg kell állni, és amelyekben el lehet mélyülni. A 15 tag művészi fényképeiből összeállított válogatás július 10-én zárul majd. Kóczán Péter kiemelte, hogy idén első alkalommal Sopron belvárosában is lesznek kísérőrendezvényei a június 29-én kezdődő VOLT fesztiválnak. A Rejtett udvarok, rejtett kincsek című programokon a város kevésbé szem előtt lévő értékeit és helyszíneit mutatják meg a fesztiválozóknak. Ennek részeként lesz például borászati bemutató, kamarakoncert, kiállítás, továbbá Sit down comedy ugyancsak szerepel a kínálatban. A Festőteremben pedig június 17-től láthatja a közönség Fehér László festőművész kiállítását, szintén a VOLT fesztivállal közös szervezésben. A tárlat július 10-ig tekinthető meg – részletezte a kulturális Igazgatóhelyettes.

Nemzetközi fúvószenekari találkozó is lesz június 26-án Sopronban. A vendégzenekarok délelőtt a város fő terére vonulnak, miközben a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar szórakoztatja majd a közönséget. Majd a részt vevő együttesek közösen adnak elő zeneszámokat. A vendégzenekarok térzenéjét pedig délután fél 3-tól lehet meghallgatni az Erzsébet-kerti zenepavilonban.

A soproni Fő téren július 8-án a Boban & Marko Marković Orkestar, július 9-én pedig a Budapest Jazz Orchestra ad koncertet este 8 órától. Július 10-ig tartanak az idei, 59. Soproni Ünnepi Hetek eseményei. Nyári szabadtéri rendezvények ugyan már az 1930-as évektől voltak Sopronban, de Soproni Ünnepi Hetek névvel 1958 óta szerveznek kulturális fesztivált.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu